A rövid alvás mindig kevés?

Számos anyuka panaszolta már nekem aggódva:

  • „De hát nem alszik egyhuzamban 1,5 órát…”

  • „Most már 40 perc után felébred…”

  • „Eddig hosszan aludt nappal, most sokkal kevesebbet…”

  • „Délután csak rövidet alszik, aggódom, hogy kevés…”

A babák 1-2 hónapos korukig gyakran alszanak hosszan napközben.

Ennek több oka is lehet. Egyrészt, egyszerűen olyan nagy az alvásigényük, hogy nappal is hosszú órákat töltenek alvással. Másrészt, az éjszaka és a nappal még kevésbé különül el számukra, mint későbbi életkorban. Persze, nem minden babára jellemző ez, és természetesen nem minden nappali alvás 2-3 órás.

Aztán, ahogy nőnek a gyermekek, az alvásigény csökken,

és ez főleg a nappali alvásokat érinti. Tehát, a hosszabb nappali alvások egy része eltűnik, hiszen nincsen már rá szükség. A rövidebb alvás tehát lehet egyszerűen az alvásigény csökkenése miatt is, ekkor nem tekinthető problémának.

De lehet olyan helyzet is, amikor a gyermek hosszabban aludna, ha meglennének ennek feltételei. Ilyenkor már könnyen lehet, hogy alvásprobléma áll fenn, és a rövid alvás tényleg kevés alvást, kialvatlanságot is jelent.

Mert a gyermek tényleg nem alszik eleget.

A kétféle helyzet elkülönítése nem mindig egyszerű.

Hiszen sok mindent figyelembe kell vennie a szülőnek. Tudnia kell, vajon a baba eleget alszik-e vagy kevesebbet, mint amire igénye lenne. Ismernie kell a szülőnek az adott életkorra jellemző tipikus ébrenléti időket, és a saját gyermeke számára ideális ébrenléti időket egyaránt. Fontos annak ismerete, hogy vannak olyan speciális helyzetek, amikor a rövid alvás pont kívánatos és teljesen természetes. Máskor meg túl rövid.

Ezen helyzetek elkülönítésében segít ez az ingyenesen letölthető összefoglaló,

ahol a rövid nappali alvások okairól és kivédésének lehetőségeiről esik szó.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • DC: 0-5 TM A csecsemő- és kora gyermekkori lelki egészség és fejlődés zavarainak diagnosztikai klasszifikációs rendszere
  • Lisa J. Meltzer, PhD, CBSM, Valerie McLaughlin Crabtree, PhD, CBSMP: PediatricSleep Problems: A Clinician’s Guide to Behavioral Interventions 2015
  • Practice of Pediatric Sleep Medicine 2014.
  • Dr. Purebl György:Te jól alszol? – minden, amit az alvásról és az alvás zavarairól tudni érdemes

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Miért jó, ha kitolódik a napirend?

Miért jó, ha kitolódik a napirend? A napirend váltások kapcsán teljesen term [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: A rövid nappali alvásokról

Mikor lehet probléma, és mikor életkori sajátosság, ha a baba rövidet alszik nap [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Ha káosz a napirend…

Ha össze-vissza a baba napirendje, akkor ezt az előadást érdemes megnézned. [...]

TUDÁSTÁR KURZUS: Hogyan toljuk el a gyermek napirendjét?

Üdv a kurzuson! A Hogyan toljuk el a gyermek napirendjét? - kurzus 4+1 leckéből á [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: A napirend váltások miértje és hogyanja

A napirend váltás, amikor a gyermek elhagyja az egyik nappali alvását, minden ba [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A fix napirend mítosza

Sok szülő úgy gondolja, hogyha egyszer beállt a napirend, a baba fixen, mondjuk 3 [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

2022-02-07T12:21:35+01:00