Ki tehet róla, ha nem alszik a baba?

„Te vagy a hibás!”

Érkezik a vád az apukától, a nagyszülőktől, a szomszédasszonytól.

Mert megint 3x kel a gyermek éjjel, már megint vagy még mindig nem alszik el 5 perc alatt magától és folyton változik a napirendje.

Tényleg az anya a hibás?

A kérdés ennél sokkal bonyolultabb.

A gyermekek alvására ugyanis 3 nagy ok csoport hat:

  • Ebből az egyik a szülők. Igen, az apuka is, nem csak az anyuka. Hogy mit tesznek, mit gondolnak, milyenek. Ez természetesen számít.

  • A másik ok csoport a baba. Hogy ő mit gondol, mit tesz és hogy milyen. Ez ugyanolyan fontos.

  • A harmadik csoport pedig a környezet, többek között a nagyszülők és a szomszédasszony támogatása, valódi segítsége vagy vádaskodása.

Szóval, a gyermek alvásának alakulásában bizony komoly szerepet játszanak azok is,

akik a fenti mondatot hangoztatják. Akár közvetlenül, azzal hogy maguk mit tesznek a gyermek jó alvásáért, akár közvetve, hogy mit tesznek az anya jóllétéért. Ha mindenképp hibást akarunk keresni, akkor a család minden tagja és a tágabb környezet is nyakig benne van. Akkor is, ha tesz valamit és akkor is, ha nem. Persze, nem a gyermekeknek kell változtatnia vagy változnia ahhoz, hogy jobb legyen, sokkal inkább a felnőtteknek.

A felelősség tehát közös,

viszont a lehetőségek tárháza sokkal szélesebb, ha a családtagok közös együttműködésben gondolkoznak, és együtt tesznek a gyermek jó alvásáért. Egymásra mutogatás helyett.

És akkor a fenti mondat akár szólhatna így is:

„Látom, megint nehezen alszik a baba…. Miben segíthetek?”

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • Kora gyermekkori lelki egészség, 2020. Semmelweis Kiadó
  • Hámori Eszter: A kötődéselmélet perspektívái
  • Hámori Eszter: A korai kötődés zavarai
  • Hédervári-Heller Éva: A szülő-csecsemő konzultáció és terápia

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR CIKK: Már 30 perce altatom a babát, egyre idegesebb vagyok…

"Már 30 perce próbálom altatni a babát, egyre idegesebb vagyok... Egy ideig tudo [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Ha már nem bírod tovább, avagy az anyai öngondoskodásról

Kimerültség, bizonytalanság, magány - vajon tényleg a modern anyaság elmaradhat [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A baba-mama kapcsolat nehézségei és az alvás

Előfordul, hogy az alvási nehézség hátterében nem találunk egyetlen gyakorlati [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Hogyan éljük túl anyaként a baba nemalvását?

Hosszú cikk következik… Lesz benne egy csomó evidens dolog, amit valamiért mégse [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Mit tegyél, ha a babától nem tudsz semmit csinálni?

Sokaknak ismerős az a helyzet, hogy a baba hirtelen matricagyermekké válik, és e [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az anya lelke és a baba (nem)alvása

Hogyan függ össze az anya (vagy apa) lelkivilága, érzései, gondolatai és a baba [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

2021-12-10T10:05:11+02:00