Bárki bármit mond, az édesanyák dolga igenis nehéz. És nemcsak azért, mert komoly felelősséggel tartoznak egy (vagy több) kisgyermek életéért és egészségéért, hanem azért is, mert nem alszanak. Sem ők, sem a kisbabák.

Legalábbis semmiképp sem úgy, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Mert hiába mondanánk azt, hogy minden kisbaba mintacsecsemő, és ha letesszük, álomba is szenderül; ez egyszerűen nem így működik. Sőt, azt sem lehet előre megjósolni, hogy kinél hogyan.

Milyen a te kisbabád?

Jó alvó? Rossz alvó? Tíz percekre elszundít, aztán órákig ébren van? Éjszaka ötször – hatszor felébred? Esetleg már négy hónapos kora óta olyan, mint egy mormota? Tudsz erre egyértelműen reagálni? Mert ha ugyanezeket a kérdéseket felteszem neked két hónap múlva, biztosan megint más válaszokat fogsz majd adni.

Hiszen minden baba más, ráadásul mindegyikük hetente változik. Az alvásban is.

Hogyan kerüld el a Bezzeganyákat?

Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan legyünk okosak? Hogyan segíthetjük a kisbabák első heteit, hónapjait úgy, hogy mi, anyukák se készüljünk ki közben? Sőt, hogyan kerüljük ki a Bezzeganyák tanácsait, akiknek szupernyugis a kisbabájuk. Hányszor kaptál már olyan tanácsokat, amelyektől a falra másztál? Hányszor mondták neked kérve-kéretlenül, hogy

  • hagyd sírni a kisbabádat,
  • állja le a szoptatással,
  • ne hagyd, hogy sokat aludjon nappal,
  • ne adj neki éjjel enni?

Hmm? Ezek mind olyan tanácsok, amelyek félrevisznek, és nem hogy segítenének, sokkal inkább ártanak a babádnak és neked is. De van egy ötletem!

Ha a babák alvása a kérdés, akkor érdemes egy szakemberre hallgatnod. Ha itt olvasod  cikkeket, követed a Facebook oldalt vagy „előfizetsz” az ingyenes Tente, baba! Magazinra, akkor nem kell küzdened a bezzeganyák tutitippjeivel, sokkal inkább tudományos és érthető tanácsokat olvashatsz a babák alvásáról.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

Nappal 20 perc alvás után felébred a babád?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM