Fehérzaj az altatáshoz – Szabad-e használni?

Számos javaslatot, ötletet megosztottam már mind a könyvemben, mind a honlapomon arra vonatkozóan, hogyan segítsük a kisgyermekünk elalvását. Rendszerint kiderül, hogy ez sokkal bonyolultabb helyzet, mint amilyennek elsőre látszik. A fehér zajról még nem készült bejegyzés, így nézzük meg most részletesen, mire jó és mire nem.

Mi az a fehér zaj?

Ahogy a kifejezésből sejthetjük, egy hangforrásról, egy bizonyos fajta zajról van szó. Definíciója szerint a fehér zaj olyan, a hangtechnikában használatos véletlenszerű zaj, amelyre igaz, hogy a hang nyomásszintje állandó. Magyarra lefordítva ez annyit tesz, hogy folyamatosan ismétlődő, egyforma hangról beszélünk, amilyen a porszívó vagy a hajszárító zúgása is.

A fehér zaj hatása az emberi szervezetre

A fehér zaj lényege, hogy elnyomja a többi zajt, így az agyunknak csak egyféle hangforrással kell foglalkoznia, egyféle hangot kell feldolgoznia.

Ez a babáknál azért fontos, mert állandó zajban élnek. Nekünk már fel sem tűnik az otthoni gépek alaphangja (számítógép, hűtőszekrény, lámpák stb.), a lakásba beszűrődő utcai zajok, a szomszédtól áthallatszó zörejek, de a kicsiknek mindez erős ingerforrás.

Amennyiben viszont ezeket az alapzajokat egy monoton hanggal, jelen esetben a fehér zajjal elnyomjuk, a babák könnyebben megnyugszanak, és a kevesebb bejutó ingernek köszönhetően hamarabb elalszanak, illetve nem zavarja meg feltétlenül minden kutyaugatás vagy szirénázó mentőautó az álmukat.

Kutatók vizsgálták a fehér zaj egyéb hatásait is, és arra a következtetésre jutottak, hogy a fehér zaj – ugyanilyen okokból kifolyólag – segíti a koncentrációt. Tehát ha éppen fókuszált munkavégzésben vagyunk, érdemes kipróbálni, hogy fehér zajjal növeljük a teljesítőképességünket.

Erre figyelj, ha fehér zajjal altatsz!

A fehér zaj sem biztos, hogy mindenkinél beválik. Sőt.  Mielőtt megvennél egy fehérzaj-generátort, érdemes kipróbálnod egy ingyenesen letölthető mobil app-ot, ami többféle fehér zajt generál.  Arra nagyon ügyelj, hogy ne legyen túl hangos a hangja.

Az állandó és erős zajterhelés ugyanis maradandó károsodást is okozhat, ezért nem mindegy, mekkora hangerővel használjuk a készüléket, mennyi ideig, vagy milyen hangosak az otthoni zajforrások. Természetesen nem lehetünk minden alaphangra hatással, de soha ne feledjük, hogy a gyermekek érzékenyebbek, mint mi, felnőttek.

Milyen hangos lehet a fehér zaj?

Különböző fehér zajt generáló eszközöket lehet már kapni a bababoltokban, de mobilapplikációk is elérhetők a világhálón. Körültekintően kell azonban használni őket, mert sajnos vannak, amelyek túllépik a megengedett decibelértéket. (Minél közelebb tesszük a babához a zajforrást, annál hangosabb lesz a fehér zaj, tehát igyekezzünk inkább távolabbról biztosítani az egyenletes hanghatást.)

Jó, ha tudod, hogy

  • már 30 dB-től pszichés zavarokat okoz a zajterhelés,
  • 65 dB-től vegetatív problémák léphetnek fel,
  • 90 dB-től pedig károsodhatnak a hallószervek is egy átlagos felnőttnél, aki huzamosabb ideig van kitéve zajártalomnak.

Ha tehát a hajszárítót imitáló hanggenerátort a gyermek ágyához teszed (ez kb. 85 dB), és az egész éjjel megy, súlyos károkat okozhatsz a kicsinek.

Gondolj bele, az átlagos emberi hang 50 dB körül mozog. Amikor altatunk, magunk is suttogóra fogjuk a beszédet, hiszen önkéntelenül tudjuk, hogy hangosak vagyunk. Ugyanígy figyelj a fehér zaj hangerejére is. A kevesebb, több.

Ha a babát zavarja a hang, akkor ne használd. Nem minden baba nyugszik meg tőle, vagy tud aludni mellette, ez egyéni érzékenység függvénye. Nem javasolt, hogy a fehér zaj nonstop szóljon, mint ahogy a folyamatos tv vagy rádió háttérzaj vagy a túl hangos használat sem.  Ha nem tapasztalsz egyértelmű javulást a kicsi alvásában, akkor nyugodtan kikapcsolhatod. De ha ez segít megnyugodni a babának, kevesebbet sír miatta, vagy segít neked túlélni az anyaság első pár évét, akkor a jelenlegi ajánlások szerint érdemes kipróbálni a fehér zajt.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR CIKK: Az egyedül alvásról

Vajon az egyedül, külön szobában alvás kinek az igénye? Mik az előnyei és a hát [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Az ikrek biztonságos altatása

A következő megállapítások a Lullaby Trust, az American Academy of Pediatrics, [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Mit kell tudni a biztonságos kendőben vagy hordozóban alvásról?

Szeretnéd, ha a babád a kendőben vagy a hurciban is biztonságosan tudna aludni? [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A korababák biztonságos alvása

Milyen speciális szabályok vonatkoznak a korababák biztonságos alvására? Megtud [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Bukás, reflux vagy reflux betegség?

A reflux szó azt jelenti, hogy a gyomor tartalma (étel és emésztőnedv) visszajut [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A biztonságos alvás feltételei

A legújabb ajánlások az alvással kapcsolatos halálesetek megelőzésére egy éves k [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

Miért ébrednek fel a babák éjszakánként?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM
2021-06-09T18:26:56+02:00