„A jó alvás minden babának jár!”

A legjobb helyen jársz, ha azt szeretnéd, hogy a te gyermeked is jól aludjon!

Szia!

Dr. Dénes Ivett vagyok, orvosként végeztem, babaalvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakértő, önkéntes szoptatási segítő, két gyermek anyukája vagyok. Szólíts nyugodtan Ivettnek, és ha nem bánod, akkor tegeződjünk.

Én alapítottam egy évtizede az Anya, gyere! Babaalvás Tanácsadást, melyhez azóta számos szakértő is csatlakozott, így csapatban még teljesebb támogatást tudunk nyújtani a hozzánk forduló szülőknek.

Lassan egy évtizede foglalkozunk a babák és kisgyermekek alvásának támogatásával. Kizárólag bababarát, a szoptatást és a biztonságos kötődést támogató, tudományosan bizonyított megoldásokkal segítjük a szülőket abban, hogy a gyermekük jól vagy jobban aludhasson. Nem a saját módszereinket ajánlgatjuk, és nem is a saját gyermekeinken szerzett tapasztalatainkat osztjuk meg, hanem nemzetközi, kisgyermekek alvásával foglalkozó szakmai szervezetek, mind az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia vagy a Alvás Világszövetsége által kidolgozott szakmai protokollokat, módszereket ismertetünk a szülőknek. Kiegészítve mindezt a kizárólag szakirányú végzettséggel rendelkező szakértőink által elsajátított tudással és több évtizedes szakmai tapasztalattal. Emellett a biztonságos kötődés kialakításával és a szoptatástámogatással is foglalkozunk.

Amiben segíteni tudunk neked:

  • Együtt megfejtjük az okot, miért ébred fel gyakran a babád éjjelente, és mi a számotokra legideálisabb, bababarát megoldás helyzetre, hogy a baba is kialudhassa magát éjszaka, és te is tudj pihenni.

  • Segítünk kialakítani azt a rugalmas és kiszámítható napirendet, ami mellett biztosítani tudod a gyermeked számára az elegendő nappali alvást, és neked is jut egy kis szusszanásnyi időd magadra, amíg a babád alszik.

  • Megmutatjuk azokat a módszereket, amelyekkel könnyen, sírás nélkül vagy kevesebb sírással, gyengéden tudod elaltatni a gyermeked, hogy ne kelljen órákig altatnod őt, hogy ne legyen küzdelem minden elalvás.

  • Segítünk neked, hogy a gyermeked annyit tudjon aludni, amennyire valójában szüksége van a megfelelő fejlődéséhez.

  • Bemutatjuk neked azokat a gyengéd, könnycseppmentes megoldásokat, melyek segítenek neked máshogy altatni a gyermekedet.

  • Mindeközben szoptatástámogatással és a biztonságos kötődés kialakításában is segítünk.

  • Megcáfolunk neked egy csomó városi legendát, alvással kapcsolatos tévhitet, melyek rossz, elavult módszerek bevetését ajánlják, vagy arra biztatnak, hogy csak a várakozás fogja megoldani a problémát.

Itt találod, milyen szolgáltatásokat tudsz igénybe venni nálunk:

Ha egyedül is boldogulsz:

Cikkek

Számos cikket találsz itt a babák és a kisgyermekek alvásáról, a reális elvárásokról, a babák alvásának fejlődéséről, az alvási nehézségek okairól, fajtáiról és a gyermekek alvásának támogatásáról.

MEGNÉZEM

Ingyenes anyagok

Ingyenesen letölthető összefoglalók, tesztek a babák éjszakai ébredéseiről, a rövid nappali alvásairól, illetve arról, vajon jól alszik-e a babád – csak add meg az e-mail címed és küldjük is az anyagokat!

Letöltöm

Könyvek

A legátfogóbb, nagy sikerű, hazai szerző által írt gyakorlati kézikönyv-sorozat, benne számos bababarát megoldással, esettanulmánnyal, 0-4 éves korig, 2 kötet, 1 munkafüzet és számos online összefoglaló formájában.

ÉRDEKELNEK A KÖNYVEK

GARANCIÁK

Anyamosoly-garancia

Az egyedülálló Anyamosoly-garancia keretében rizikó nélkül próbálhatod ki az Anya, gyere! Babaalvás Tanácsadás szolgáltatásainak nagy részét, az Anya, gyere! Tudástárat, illetve az online kurzusokat.

részletek

Hiteles Egészségügyi Weboldal Tanúsítvány 

Az oldalon csak tudományosan megalapozott, szakmai hivatkozásokkal alátámasztott cikkeket olvashatsz, melyeknek ismert a szerzője, a szerző végzettsége és a téma illeszkedik az adott végzettség adta kompetenciákhoz.

részletek

Tagságok

A honlap tulajdonosa orvos, csecsemő-szülő kapcsolati konzulens, tagja a Magyar Orvosi Kamarának, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának, illetve támogatja az Első 1000 nap programot.

Részletek

Itt találkozhattunk már:

Tevékenységünk számokban:

0
Munkaóra
0
Könyvolvasó
0
Egyénileg támogatott család
0
Tudásanyag
0
Olvasó

Néhány vélemény a termékekről, szolgáltatásokról:

Végre egy szakember, aki nem engem hibáztatott, amiért a kisfiam cicin alszik el. Köszönöm, Ivett a segítséget, már mindenki jól alszik a családban.

Péter Ágnes, Budapest

Örökké hálás leszek a könyvedért és a tanácsaidért, 2 nappal ezelőtt a 14 hónapja legalább ötször ébredő lányom 9.5 órát aludt egyhuzamban. Csoda…

Nyírő-Székely Melinda

Tényleg minden anyának ajánlom a könyvet. Mert az interneten sok minden információ megtalálható, de sok időben telik összegyűjteni és összekötni dolgokat. A könyvben minden infó egy helyen található, sok hasznos tanáccsal és példákkal együtt. A könyv egy „must have” dolog.

Vojnić Bojana

Ajánlom a könyvet minden kezdő szülőnek és azoknak is akiknek már meglévő problémájuk van alvás ügyben és megoldást keresnek. Csak azt bánom, hogy nem találtam meg hamarabb, de a következő gyerekemnél, mint a biblia fog szolgálni nekem és a kezdetektől nálam lesz, mert hiszem, hogy nem a szerencsén kell múlnia, hogy jól alszik-e egy gyermek.

Szivák Nikoletta

Rendkívül szkeptikus vagyok a gyerekneveléssel kapcsolatos szakirodalommal és megmondókkal kapcsolatban. Tettem már le nem egy könyvet azért, mert nem összeegyeztethető csak néhány gyerek helyzetével, személyiségével, és természetesen az én kisfiam nem tartozott közéjük. Ám ezt a könyvet végig elismeréssel és egyetértéssel forgattam. A változás azonnal látható volt, és helyreállt a béke a családunkban.

Molnár Viktória

Szia Anya társam!
Fáradt vagy, nyűgös a babád, nyűgös vagy Te magad is, nem szeretsz vagy nincs időd olvasni?
Akkor is ajánlom ezt a könyvet, mert ha elkezded olvasni, garantálom, hogy nem teszed le.
Olvasd, oldd meg a problémákat és aludj jól, a titok nyitja a kezedben!
Jó szórakozást!

Sebők-Szögi Zsuzsanna

Én is azt hittem hogy kevesebb alvás igénye van a 3 hónapos kisbabának. Anyukám mondogatta hogy szerinte fáradt a gyerek. Egy ideig hárítottam, aztán kezdtem én is így gondolni. Ekkor találtam ezt a könyvet! Sok hasznos dolgot olvastam benne és valóban fàradt volt a kislányom. Azóta már napi két órával alszik többet!!! És egyre könnyebben megy minden!
Én gyerekekkel foglalkozom és látom hogy mennyire fáradtak a gyerekek! Kialvatlanok! Örülök hogy ilyen hamar elolvastam ezt a könyvet mert így az elejétől nagy hangsúlyt tudok fordítani az alvásra!
Én sportoló voltam és ott is nagy szerepe van az alvásnak a regeneráció miatt!
Felnőtteknek is szükség lenne egy hasonló könyvre mert kevesebb vita és feszültség lenne az otthonokban ha apa meg anya is nagy figyelmet fordítana a saját alvására! 

Sáska Melinda

Nagyon köszönöm, hogy megírtad ezt a könyvet ! 10 hetes a kisfiam és már kb 2-3 hete alig változó napirendünk van! Éjszaka 1x kel enni , könnyen elalszik este! Ha nem olvasom el ezt a könyvet nem hiszem, hogy sejtettem volna, hogy ennyire fontos az esti és reggeli rituàlé! Iszonyat hàlás vagyok neked! 

Tóthné Tóth Adrienn

Kialvatlanul is jó olvasmány! 🙂 Következetes, logikus, reális elvárásokkal motivál a megoldások megtalálásában. Már 2-3 nap után érezhető volt a fejlődés, örülök, hogy rátaláltam.  

B. Réka

A férjem és a számomra is már megterhelő volt, hogy már több mint egy éve többször fel kellett kelnünk a kisfiamhoz és megetetni tápszerrel. A könyv segítségével sírni hagyás nélkül is sikerült leszoktatnunk 15 hónapos kisfiamat a 2-3 éjszakai evésről. Már csak 1-szer kel fel, de maximum 10 perc ölemben alvás után vissza tudom tenni a kiságyába és alszik reggelig. Mindezt nagyon köszönöm Ivettnek, és remélem, hogy ilyen hamar meg tudjuk tanítani az önálló elalvásra is.  

Betti, 15 hónapos kisfiú anyukája

A könyv gyakorlatban is nagyon jól hasznalható tanácsokkal/útmutatásokkal igyekszik főleg az első gyermekes,tapasztalatlan szülőknek az újszülöttek/csecsemők/kisgyermekek talányos világában.1 hónapos kislányunk mellett jelenleg bele-beleolvasok…sajnálom,hogy a várandósságom alatt nem hallottam a könyvről.  

Viktória,39 éves első gyermekes anyuka

Köszönöm szépen, hogy megírta ezt a könyvet! Elolvasva rájöttem, hogy nem sz@r anya vagyok, csak alulinformált. A baba születésekor rengeteg tanácsot kapunk, viszont az altatással, alvással kapcsolatban szinte semmit. Kötelezővé tenném a könyvet minden várandós kismama számára! Csak azt sajnálom, hogy nem előbb olvastam, megkíméltem volna mindkettőnket 4 hónap nem alvástól.

Orsi

Csakis ajánlani tudom a könyvet, annak is akinek jól alszik a babája, akinek meg nem, annak pláne. Jó útmutatót kaphatunk belőle sok mindenről: a nem megfelelő napirend miatti kusza alvások, alváskörülmények megteremtése, milyen változásra készülhetünk, ha a baba x hónapos lesz. Tehát nem csak a problémákkal küszködőknek ad opciókat a jó út irányába, hanem felkészülhetünk a változásra, hogy ne ijedjünk meg, ha hirtelen beborulnak a dolgok.
Igazából ezáltal sokkal nyugodtabb lettem, nem feszélyez ha csak 30 percet alszik a lányom, vagy ha cicit kell adjak neki hogy visszaaludjon. Amit a környezetemben lévőktől hallottam mind csak frusztrációt váltott ki, hogy így kellene, úgy kellene lennie, de nekünk nem olyan volt, nem aludt egyszerre annyit, nem aludt el magától és sorolhatnám.
De a könyv, ezen kívül a sok videóblog és a 7 lépés alvásprogram megerősítést ad, hogy nem is olyan rossz a helyzet, csak nagy a nyomás.
Tuti tipp nincs (hogy is lenne, hisz minden baba más), de sok praktika, az elméleti háttér benne van, ami igazi támpontként szolgál a nehezebb időszakokban is. Amikor minden sínen van, akkor pedig fejben készülök a következő váltásra, hogy ne okozzon meglepetést és ne legyek tanácstalan.

Enikő

Hónapokig azt hittem, valamit rosszul csinálok, azért nem alszik a kislányom. Mondhatjuk, hogy a könyvben található tudás egyik napról a másikra változtatta meg a mindennapjaink, mert már tudom, mire kell figyelnem és hogyan tudok segíteni a babámnak. Az egész család sokkal jobban érzi magát azóta. Köszönöm!  

Reni

Nagyon örülök, hogy megrendeltem a könyvet, csak azt sajnálom hogy nem hamarabb. Rengeteg olyan információ található benne ami teljesen más szemléletbe helyezte lányom alvását. Bár még csak az elején járunk a változtatásoknak, de már most is hatalmas eredményeket értünk el. Ez a könyv és Ivett visszaadta a reményt, hogy egyszer újra békések legyenek az éjszakák!  

Egy álmos anyuka

Ilyen jól és érthetően senki nem fogja neked elmagyarázni, hogy miért nem alszik a kisbabád! Mindenkinek ajánlom, hogy stresszmentes, boldog családként tudjon élni.

Kata

Érdemes minden kisgyermekes szülőnek elolvasni, hogy megértse gyermeke működését és hogy „mit várhat el tőle” és hogyan tud más szokásokat elfogadtatni és ritmust felvenni gyermekével. Nem csettintésre működik, ezt mindenképpen el kell fogadni, tenni egy kiszámíthatóbb ritmusért a szülő tud, ha valaki a csodára vár, rossz hír, hogy nélküle nincs.

Enikő

Én nem szeretek másokat győzködni, de az biztos, hogy aki tényleg úgy érzi, hogy bajban van és egyszerűen tennie kell valamit, mert eljött az a pont, hogy ” ez így tovább nem mehet… ” annak nem szabad elmennie e mellett a lehetőség mellett. Megoldja a problémát helyettünk? Nem. Viszont óriási mankót ad ahhoz, hogy a babánk kipihent legyen és a családi életünk a helyére billenjen. Szkeptikus voltam, de nekünk tényleg segített.

Móni

Nagyon sokat segítettek a hírlevelek tisztábban látni az alvással kapcsolatos teendőket. Bár az én babám még nagyon kicsi még csak két hónapos, szerettem volna tisztában lenni egy két dologgal. Amiben nagyon sokat segítettél az az, hogy persze én is megkaptam hogy el fogom kényeztetni a gyereket, mert próbálom mindenféle módon altatni és ölbeveszem, kenguruban alszik stb. Köszönöm hogy megnyugtattál, hogy ezt nem teszem rosszul. Továbbá te vagy az első aki leírta hogy hány hónapos babánál elvárás már a napirend mert mindenhol írták hogy a babáknak muszáj a napirend de természetesen nálunk ahol két óránként eszik éjszaka meg nappal mert gyakrabban éhezik meg sajnos  nem könnyen kialakítható. Viszont te leírtad hogy ez még nálam is elvárás. Illetve sikerült azt is felfedez nem a hírlevelek által, hogy a baba tényleg éhes, mert nincs összekötve a cicizés mindig az alvással. Hiszen volt már olyan nap amikor tovább tudott aludni éjszaka és nem kellett neki segítség a mikró ébredéseknél viszont, nappal is van amikor nem cicin alszik el, de ennek ellenére kétóránként akkor is éhes. Továbbá köszönöm hogy megnyugtattál, hogy bár nekünk most könnyebb egy ágyban aludni, később mikor már ő magától át tudja aludni az éjszakát, akkor át szoktathatjuk saját ágyba, saját szobába. Valószínűleg a könyvedet is majd meg fogom venni

Köszönöm még egyszer!

Ági