Segítség, nem alszik, nem eszik, folyton nyűgös a babám!

A babák és kisgyermekek alvása, napirendje, étvágya, igényei folyton változnak, szinte minden héten új kihívásokkal találod szemben magad. Hol az extra éjszakai ébredések okoznak fejtörést, hol a napirend változása miatt aggódsz. A babád hirtelen nem akar elaludni, enni, folyton sír vagy egyik-napról a másikra órákig fenn van éjjelente. És mindez könnyen lehet, hogy összefügg  a baba fejlődésével, a temperamentumával, a külső körülményekkel vagy a te hangulatoddal vagy nevelési elveiddel is.

Mit tudsz ilyenkor tenni?

  • Fordulhatsz a védőnőhöz vagy a gyermekorvoshoz, akikhez lehet, hogy csak hetek vagy hónapok múlva tudsz bejelentkezni, és a jelenlegi helyzetben az egészségügyi dolgozók óriási kihívások elé néznek, nem valószínű, hogy az alvási vagy táplálási nehézségek megoldása a legfontosabb feladatuk. És ha a nyár folyamán lesz is lehetőség ezzel foglalkozni, akkor sincs igazán idő, és sajnos gyakran elég tudás sem a probléma átbeszélésére, igazi megoldására. Hiszen nem arról van szó, hogy a beteg a baba, nem orvosságra meg kivizsgálásra van szüksége, hanem valami másra.

  • Felteheted a babád alvásával kapcsolatos kérdéseidet a Facebook számtalan baba-mama csoportjának egyikében, ahol a legtöbbször hasonló cipőben járó, vadidegen anyukák pontosan ugyanolyan tanácstalanok mint te, de azért bőszen ajánlgatják a csodabogyót, a szoptatás befejezését, a tápszeres kiegészítést, meg a kiságy áthelyezését. Amik persze nem oldják meg a problémát. Ha peched van, akkor pedig úgy lehurrognak a csoportban, hogy min problémázol, és könnyedén a fejedhez vágják a “minek szül az ilyen, ha nem bírja az éjszakázást!” mondatot is. Vagy ellenkezőleg, te leszel a sz@ranya a csoportban, aki még arra sem képes, hogy elaltassa, rendesen megetesse vagy megnyugtassa a gyermekét.

  • A rokonok és tapasztalt kisgyermekes barátnők szívesen segítenének neked, de hamar kifogynak az ötletekből, hiszen nekik is maximum 2-3 gyermekes tapasztalatuk van, egyáltalán nem biztos, hogy a babáiknál felmerült hasonló probléma, és az sem biztos, hogy ami nekik bevált, az nálad is működni fog.

  • Az internet tele van jótanáccsal és tutitippel, főleg a pofonegyszerű és a 100%-osan bevált típusokból, de az a legritkább esetben derül csak ki, hogy ki is írta azt a cikket, szakember-e az illető, és milyen tudományos tényre alapozza a mondanivalóját. Arról, hogy valójában miért nem alszik, miért nem eszik és miért nyűgös a baba, legtöbbször nem esik szó, főleg nem szakmai igényességgel.

Lássuk be, egyik lehetőség sem ad igazi megoldást…

Mi lenne, ha mindezek helyett inkább…

  • feltehetnéd a kérdéseidet egy tapasztalt, lassan egy évtizede a babák és a kisgyermekek alvásával és a hozzá kapcsolódó nehézségekkel foglalkozó orvosnak, baba-mama kapcsolati szakembernek?

  • olyan exkluzív cikkeket és összefoglalókat olvashatnál, amik segítenének eligazodni, miért nem alszik vagy eszik a babád, mi köze ennek a fejlődéséhez, a táplálásához, a te elvárásaidhoz vagy a családi konfliktusokhoz?

  • részt vehetnél online kurzusokon, mentorprogramon és előadásokon a babák és kisgyermekek alvásának, fejlődésének, nevelésének rejtelmeiről?

  • egy olyan közösségbe tartozhatnál, ahol nem téged hibáztatnának amiatt, hogy nem alszik, nem eszik jól a babád? Ahol nem kellene versenyezned a szuperanyákkal, akiknek születése óta átalussza a baba az éjszakát, percre pontosan eszik, tökéletesen hízik, sosem sír és a szülők is tökéletesen nevelik őt?

  • olyan anyukákkal és apukákkal (nagyszülőkkel) és szakemberekkel beszélgethetnél, akik megértenek, és értékes tapasztalattal rendelkeznek a babák altatásával, táplálásával, nevelésével kapcsolatban?

  • tévhitek és városi legendák helyett inkább tudományosan bizonyított megoldásokról, tényekről, szakmai ajánlásokról olvashatnál? Ahol minden tanácsban megbízhatnál? Személyeskedés és elítélő megjegyzések nélkül?

  • nem  csak a “hagyd sírni”, “te rontottad el”, “milyen anya az ilyen”, “az enyém sem alszik” és a “majd kinövi” válaszokat kapnád mindenre?

Ha pont erre vágysz, akkor Neked az Anya, gyere! Közösségben a helyed! 

Mit ad az Anya, gyere! Közösség Neked?

  • Korlátlan kérdezési lehetőséget a Közösség tagjainak fenntartott, zárt Facebook csoportban, ahol felteheted az épp aktuálisan téged foglalkoztató, a babád alvásával, fejlődésével, táplálásával szorosan és lazábban kapcsolódó kérdéseidet egyaránt.

  • Tudományos alapokon nyugvó, széles körben bizonyított, szoptatásbarát, és a biztonságos kötődést támogató tanácsokat pár napon belül, amik közül ki tudod választani azt, ami a saját szituációtokra a legideálisabb megoldás.

  • Extra tartalmakat, melyek csak a Közösség tagjainak elérhetőek. A teljesség igénye nélkül néhány téma:

    • alvási szokások változtatása lépésről-lépésre,
    • mit tegyél, ha éjjel órákig fenn van a baba, 
    • a nappali alvások elmaradásának menete,
    • mit jelent valójában a válaszkész altatás?
    • az éjszakai ébredések igazi okának megfejtése,
    • napirend kialakítása lépésről-lépésre,
    • mindent a cumiról,
    • miért nem lehet lerakni az ágyába az alvó babát?
    • az éjszakai evések titkai,
    • miért nem éjszaka kell megoldani az éjszakai ébredéseket?
    • esettanulmányok a babakocsiban vagy cicin alvás helyett a kiságyban altatásról, a napirendi váltásokról.
    • nevelési elvek és az alvás
    • határok szabása, a kisgyermekek alvásának titkai
    • hiszti vagy sem?
    • elkényeztetés vagy ridegtartás? Vagy egyik sem?
    • kismamák alvása
    • hozzátáplálás tudományos szemmel
    • nem akar enni a baba…
    • válogat a kisgyermek…
    • anyaság=mókuskerék?
  • Ha extra téma érdekel – csak szólj, és foglalkozunk vele!

  • Esettanulmányokat, sikertörténeteket, a módszereket már sikeresen alkalmazó szülők beszámolóit.

Miért érdemes csatlakoznod?

  • A babád alvása, táplálása, nyugalma, fejlődése van olyan fontos, hogy ne a gyermektelen szomszédasszony holtbiztos tanácsai alapján próbálgasd jobbá tenni azt, heteken-hónapokon keresztül. Ehelyett az Anya, gyere! Közösség tagjaként tudományosan alátámasztott, és gyakorlatban is bizonyított, személyre szabott tanácsokat kapsz minden baba- és kisgyermekgondozással kapcsolatos kérdésre, legkésőbb néhány munkanapon belül.

  • A kialvatlanság, a táplálási problémák, a folyamatos nyűgösség (a babáé és a tiéd is!) akár egészségügyi kockázatot is jelenthet, azonnali teendőt igényel, nincs idő várni a csodára, cselekedni kell.

  • A Közösségbe jelenleg nem lehet csatlakozni, a következő csatlakozási lehetőség 2020 őszén várható.

  • Ha feliratkozol a várólistára, akkor a rendkívüli vagy soron kívüli, csak a komoly érdeklődőknek elérhető villámcsatlakozási lehetőségekről küldünk értesítést.

Feliratkozom a várólistára

Miben nyújt többet ez a Közösség Neked, mint egy egyszerű Facebook csoport?

  • Az Anya, gyere! Közösségben egy közel egy évtizedes tapasztalattal rendelkező, orvos és hamarosan csecsemő-szülő kapcsolati konzulens végzettségű, a témában egy hiánypótló, bestseller könyvet írt babaalvás tanácsadó szakembertől tudsz kérdezni, aki nem a saját gyermekein szerzett tapasztalatát, vagy a valahol olvasott, ismeretlen szerző által, innen-onnan összeollózott cikkből vett tutitippet ossza meg veled, és nem is egy 2 napos gyorstalpaló tanfolyamon szerezte a tudását, hanem hamarosan két, a témához kapcsolódó diplomával rendelkező szakemberként,  szakmailag bizonyított, tudományos alapokon nyugvó és személyre szabott tanácsokat ad.

  • Itt nem lesz letudva a válasz egy 100 szavas cikkre vagy egy 3 perces videóra utaló linkkel, és lezárva sincs a beszélgetés lehetősége. Majd te eldöntöd, mikor kaptál választ minden kérdésedre. 🙂

  • Ugye ismered a mondást, hogy amikor egy szolgáltatás ingyen van, ott valójában te vagy a termék? Az ingyenes Facebook csoportokban, ahol nagyon várják a kérdéseidet és szakértők hada áll sorban, hogy “ingyen” segíthessen, valójában csak pár tutitippet vagy jól megfogalmazott sablonválaszt kapsz, a valódi cél ugyanis az, hogy végül megvedd a szerintük a problémádra való terméküket vagy szolgáltatásukat. Vagy különböző reklámokat toljanak neked, cserébe a segítségükért. Anya, gyere! Közösség ezzel szemben egy előfizetéses szolgáltatás, ahol egyértelmű, hogy mi jár neked, mire számíthatsz, milyen segítséget kapsz, elégedettségi garanciával és szakmai igényességgel.

  • A közösség tagjaként kizárólag bababarát, szoptatáspárti, a biztonságos kötődést támogató, tudományosan bizonyított tanácsokat kapsz, és csakis olyan módszerekről olvashatsz, amik nem rombolják a szülők és a baba kapcsolatát, nem a sírni hagyást, az alvástréningezést, a gyermek megtömését, az igényei, képességei figyelmen kívül hagyását ajánlják. A Közösségben a válaszkész nevelés vagy a pozitív fegyelmezés elveinek is megfelelő megoldást találsz, a babád és a te igényeidnek megfelelően.

  • Itt nem 5 perced van a probléma megbeszélésére, mint az orvosnál vagy a védőnőnél az egészséges tanácsadáson, és nem jársz úgy, hogy még bele sem kezdtél a mondanivalódba, máris jön a következő időpontos anyuka, vagy a beszélgetés közben még befut 3 telefon, 2 receptírás és 4 egészséges igazolás kérés.

  • Itt nem azt a választ kapod, hogy majd kinövi a baba, hogy várj türelemmel, vagy hogy fogadd el, hogy a gyermeked kialvatlan, nyűgös, nem eszik, nem fejlődik jól, nem boldog.

  • Az Anya, gyere! Közösség tagjaként egy olyan ajándék Facebook csoportba  is csatlakozhatsz, ahova természetesen nem léphet be bárki, mint a több ezres egyszerű baba-mama csoportokba. Itt nincsenek trollok, szaglászók, kamuprofilú kommentelők, saját termékeket tukmálók, kéretlen tanácsok, elavult nézetek, hiszen mindenki a nevét adja ahhoz, amit ír. A tagok által leírt tapasztalatokban is nyugodtan meg lehet bízni, hiszen tapasztalt szakember is követi a beszélgetéseket. 

  • A veled egy cipőben járó, tudatos és a szakmai ajánlásokban képben lévő anyukák és apukák tapasztalatai felbecsülhetetlen értékűek, ők tudják igazán, milyen nehézségeken mész át, mennyi küzdelem árán tudod elérni, hogy a gyermeked jobban aludjon, jól egyen, megfelelően fejlődjön, jól érezze magát, boldog családban élhessen.  A közösség tagjaként nem fogsz lesajnáló, ócsároló, téged hibáztató beszólásokat kapni, és senki nem fog azzal nyugtatni, hogy csak túlliheged a dolgokat.

  • A közösség tagjaként pár napon belül személyre szabott, részletes, gyakorlatban már bizonyított tanácsokat kapsz. Nem kell heteket vagy hónapokat várnod egy konzultációs vagy orvosi időpontra, vagy azon izgulni, hogy kiengedik-e egyáltalán a bejegyzésed, és vajon kapsz-e rá egyáltalán értelmes választ. Nem kell órákat ülni a beteg gyerekekkel teli váróteremben, hogy beszélhess a gyermekorvossal, vagy napokig kutatni a neten a “ki tudja, beválik-e” megoldásokért, amiket aztán hetekig-hónapokig próbálgathatsz, úgy, hogy senkihez sem tudsz fordulni, ha kérdésed lenne vagy elakadtál volna.

Feliratkozom a várólistára

Mit NEM kapsz az Anya, gyere! Közösségben?

  • tutitippeket, melyekkel varázsütésre elalszik a gyermeked, mindent megkóstol, amit kínálsz neki vagy sosem fog sírni.

  • olyan csodamódszereket, világraszóló szenzációkat, amikről még senki nem beszélt, amik titkosak, amiket csak itt, csak most tudsz elérni.

  • gyors, hatékony, pofonegyszerű megoldást, ami biztosan működik, teljesen mindegy, hogy mennyi idős a baba, milyen a temperamentuma és mi a konkrét probléma,

Miért?

Mert a gyermekek alvása, táplálása, fejlődése, gondozása összetett kérdés, számos ok lehet a háttérben, ha a baba nem alszik jól, nem eszik eleget, sokat sír, nyűgös, nem fejlődik megfelelően, köztük olyanok, amiket nem tudunk egy nap alatt kideríteni vagy megváltoztatni. Egyetlen módszer sincs, ami gyorsítja a baba fejlődését, megszünteti az éjszakai megéhezéseit, megváltoztatja a természetes igényeit vagy a temperamentumát.

Emellett sokrétű segítséget kapsz a Közösség tagjaként, de nem dolgozik helyetted senki. Neked kell változtatnod. Van, hogy szokást, van, hogy hozzáállást, van, hogy elvárásokat. Rengeteg sikertörténet van, de mindegyik mögött komoly munka, elfogadás, türelem és kitartás áll, és sokszor nem addigra és nem úgy sikerült megoldani az adott problémát, ahogy előzetesen a szülők várták. Az egyéni, sokszor nehéz helyzetek megoldása személyre szabott megoldásokkal, gyakran visszaesésekkel és nehezítő körülmények közt történik, együtt dolgozva, és minden apró sikert értékelve.

Kérek e-mailt a következő csatlakozási lehetőségről

Ki vezeti az Anya, gyere! Közösséget? 

Dr. Dénes Ivett
Dr. Dénes Ivettbababarát alvás tanácsadó

Szia! Dr. Dénes Ivett vagyok, orvos és kétgyermekes anyuka, szülő-csecsemő kapcsolati konzulens jelölt, a Békés éjszakák, vidám nappalok című bestseller könyv írója.

A nagyobbik fia születése után kezdtem el behatóan foglalkozni a babák alvásának titkaival, mert mindenképp segíteni szerettem volna a fiamnak jól aludni. Megéltem a kialvatlanság, az elkeseredettség, a tehetetlenség hullámvölgyeit, de nem adtam fel, nem vártam a csodára, helyette addig kerestem, kérdeztem, kértem és kutattam, amíg megtaláltam a megoldást a saját problémánkra, és közben rengeteg ismeretet gyűjtöttem a babák alvásáról.

Gyermekkórházakban szerzett orvosi tapasztalatomra alapozva lassan egy évtizede segítem a kisgyermekes szülőket abban, hogy gyermekeik jobban aludhassanak. Szakmai tapasztalataimat, tudásomat blogcikkek, tanulmányok, előadások, online és egyéni kurzusok formájában osztom meg a kisgyermekes szülőkkel. Az elmúlt években több tízezer babának és szüleiknek segítettem jobban aludni.

Az elmúlt években elkezdtem a babák alvásához szorosan kapcsolódó témákkal is foglalkozni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a táplálási, gondozási nehézségek, a családi konfliktusok, a szülők pszichés nehézségei, a baba eltérő fejlődése, nehéz temperamentuma gyakran szerepet játszik az alvásprobléma kialakulásában.

Az Anya, gyere! Közösséget azért hoztam létre, hogy heti rendszerességgel tudjam támogatni a kisgyermekes szülőket abban, hogy tudományosan bizonyított, bababarát módszerekkel, megoldásokkal segíthessék a gyermekeiket jól aludni, enni, fejlődni. A közösség remekül kiegészíti a könyvemben leírtakat, segít a gyakorlati megvalósításban, az egyéni utak megtalálásában, a kapcsolódó problémák, nehézségek megoldásában. Emellett remek, támogató közeg alakul ki a a közösség tagjai között, akik nem egymással versenyezve és egymást lesajnálva, hanem egymást segítve dolgoznak a gyermekeik jóllétéért és a családi boldog, kiegyensúlyozott életért. Ez ugyanis minden babának jár!

Itt találkozhattál már velem:

Duna Tv, Ridikül műsor, 2019 és 2020.:

Bonum Tv élő adások 2017-18.:

Szakértői munkám során itt olvashatsz tőlem cikkeket, interjúkat, könyvfejezeteket, összefoglalókat:

  • A Szülőakadémia szakemberekkel című könyv Alvás, altatás fejezete, a Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnökének ajánlásával

  • Nők Lapja Cafe – cikk a mesék szerepéről az elalvásban

  • Forbes Magazin – interjú a babák alvását támogató, hazai szakemberekkel

  • Gyógyhírek – A Heim Pál Gyermekkórház online magazinja

  • A Családinet.hu  babaalvás szakértője

  • A Cseppke Álomklub szakértője

  • A Liliputi alvásszakértője

  • Család.hu – interjú a babák alvásának támogatásáról

  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem – előadás a babák alvásáról, a könyvem tananyag a csecsemő-szülő kapcsolati konzulens szakirányú továbbképzésen

Hogyan tudsz csatlakozni a közösségbe?

  • Az Anya, gyere! Közösség egy előfizetéses szolgáltatás, aminek a havidíja 6.900 Ft. A csatlakozási lehetőség jelenleg nem elérhető, a következő alkalom 2020 őszén várható.

  • A havidíjas előfizetés mellett 6 havi és 12 havi tagság is kérhető, bérlet formájában, ha úgy érzed, hogy rendszeres segítséget szeretnél. Ezek díja 30.000 és 60.000 Ft, azaz kb.  1,5 vagy 3 havi tagság ajándékba jár. Itt utalással is lehet fizetni.

  • A közösség tagjai közé csak a Békés éjszakák, vidám nappalok könyv hivatalos tulajdonosai léphetnek be. Ha nincs még meg a könyv, akkor együtt is meg tudod rendelni a könyvet és 1 havi tagságot a Közösségbe.

  • A tagság bármeddig hosszabbítható, a tagsági díj időben történő rendezésével, ez havidíjas konstrukció mellett automatikusan történik, bérlet és a könyv+1 havi tagság csomag megrendelése esetén jelentkezünk, ha az előfizetés hamarosan lejár.

  • Az Anya, gyere! Közösség limitált létszámmal működik. Az új tagok csak a betöltetlen helyekre tudnak csatlakozni, hogy mindenkire jusson elegendő minőségi idő.

  • A tagság havi tagdíját csak bankkártyával lehet fizetni, a havi tagság díja automatikusan levonásra kerül a bankkártyádról minden hónap azonos napján.

  • A tagság természetesen bármikor lemondható, a tagság 30 nappal az utolsó havi tagsági befizetése után jár le.

  • Ha sikeresen jelentkeztél és a bankkártyás fizetés is rendben volt, akkor e-mailben elküldöm neked a zárt Facebook csoport elérhetőségét, illetve a hozzáférést az exkluzív cikkekhez, összefoglalókhoz, kurzusokhoz.

  • Az Anya, gyere! Közösség extra tudásanyagait, összefoglalóit egy zárt, jelszóval védett tagsági oldalon lehet elérni, a belépéshez szükséges adatokat e-mailben küldjük el neked a csatlakozás után.

  • A kérdéseidet a közösséghez ajándékban járó Facebook csoportban tudod feltenni, én pedig pár naponta válaszolok rá neked személyre szabott tanácsokkal és a közösség tagjai is megosztják veled az értékes tapasztalataikat a témában. Ha szükséges, külső szakértők bevonásával találjuk meg közösen a megoldást.

Mit kapsz a napi egy kávé áráért cserébe?

  • Rendszeres válaszokat a kérdéseidre a Facebook csoportban, részletes útmutatót kapsz tőlem, hogy milyen megoldások vannak a babád jóllétének támogatására. A kérdéseidet bármikor felteheted, és a közösség tagjai és én is megosszuk veled az ötleteinket, tanácsainkat.

  • Hozzáférést a zárt tagsági oldal extra anyagaihoz (cikkek, kurzusok, esettanulmányok, speciális témák), folyamatosan bővülő tudástárral.

  • Egy támogató, védett közösséget, ahol nyugodtan kérdezheted a többieket is, és senki sem fog alkalmatlan anyának titulálni, hanem felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokhoz juthatsz arról, hogy ki mit tesz azért, hogy a gyermeke mindent megkapjon, amire csak szüksége van.

  • Garantáltan városi legendáktól, csodaszerektől és egyéb hatástalan, sőt veszélyes tanácsoktól mentes beszélgetés lehetőségét, ahol nem fog senki hülyeséget kommentelni.

  • Elsőbbségi időpontokat az egyéni konzultációkra, részletek csak a közösség tagjainak.

AJÁNDÉKOK!!!

Mit kapsz ajándékba a tagsághoz?

  • Hogyan altassuk a babát? online kurzus – értéke 10.000 Ft

  • Hogyan toljuk el a gyermek napirendjét? – online kurzus, értéke 7.900 Ft

  • A napirend váltások hogyanja és mikéntje – előadás, értéke 4.900 Ft

  • Máshogy szeretném altatni a babát… – előadás sorozat, értéke 19.900 Ft

Az ajándékok értéke több, mint 40.000 Ft. A tagság havonta csupán 6.000 Ft. Ennek a többszörösét tudod elkölteni kávéra, cseppekre, illóolajokra, fogzáskönnyítő gélre és nyugtató teákra. Amik az esetek többségében nem oldják meg a baba alvási vagy táplálási nehézségeit, se a te kialvatlanságodat, kétségbeesésedet vagy bizonytalanságodat. Sem szakszerű tanáccsal nem szolgálnak, sőt, sokszor teljesen feleslegesen adod a gyermekednek.

Ha hezitálsz: Próbáld ki ingyen!!!

Az Anyamosoly garancia 14 napos kipróbálási lehetőséget ad, rizikó nélkül!

Ha a csatlakozástól számítva 14 napon belül jelzed e-mailben (info@anyagyere.hu), hogy mégsem maradnál, akkor visszajár a  havidíj/a bérlet ára.

FELIRATKOZOM A VÁRÓLISTÁRA–>>

Gyakran feltett kérdések

A havi díjas konstrukció választása esetén kizárólag bankkártyás fizetési mód elérhető. A kifizetés online, az OTP Simplepay rendszerén keresztül történik. A közösség előfizetési díját mindig előre kell rendezni, utólagos fizetésre nincs mód. Az összeg automatikusan levonásra kerül minden hónap azonos napján egészen addig, amíg lemondásra nem kerül az előfizetés.

A 6 vagy 12 havi bérletet átutalással vagy bankkártyával lehet kifizetni.

Az online fizetés nagyon egyszerű, gyors és biztonságos módja a tagság díjának kifizetésére. Nem kell elmenned a bankba vagy a postára, otthon, a fotelből pár kattintással rendezni tudod a díjat. A fizetés az OTP Bank rendszerén keresztül történik. Mi nem látjuk vagy tároljuk a bankkártyád adatait. A tagsági díj minden hónap ugyanazon napján kerül levonásra, automatikusan.

Ha már nem szeretnél tovább a közösség tagja maradni, akkor az alábbi lehetőségeid vannak:

1. Írsz erről egy e-mailt az info@anyagyere.hu címre.

2. A visszaigazoló e-mailben és a tájékoztató e-mailekben mindig ott a tagság lemondásának linkje, ha arra rákattintasz, és megerősíted a lemondási szándékodat a honlapon, akkor máris lemondtad az előfizetésed.

A tagságod természetesen csak az utolsó befizetésed utáni 30. nappal szűnik meg, azaz, ha november 5-én csatlakoztál és november 24-én lemondod a tagságot, akkor a megszűnés december 4-e lesz.

A közösség lelke egy zárt Facebook csoport, ide lehet belépni a tagoknak (A közösség ezen részének szolgáltatásait tehát csak azok vehetik igénybe, akik fenn vannak a Facebookon). A csoportban szabadon lehet kérdezni, beszélgetni a tagoknak egymással és a szakértőkkel is. A feltett kérdésekre így legkésőbb 1 héten belül érkezik a szakmai és részletes válasz a közösség vezetőjétől is.  A tagoknak elérhető számos olyan összefoglaló, megvalósítási segédlet is, amikhez máshol nem lehet hozzájutni.

A tagoknak van lehetőségük extra tanácsadást is igénybe venni, ha úgy érzik, hogy több segítségre van szükségük. Ennek díja külön fizetendő.

A tagok e-mailek formájában és a Facebook csoportban értesülnek a legújabb összefoglalókról és exkluzív, csak a tagoknak elérhető tudásanyagokról, újdonságokról, szolgáltatásokról.

Ha úgy döntötték, hogy belépsz a közösségbe, és a csatlakozás lehetősége épp elérhető, akkor az ezen az oldalon található CSATLAKOZOM–>> gombra klikkelve átkerülsz a megrendelő oldalra, ahol meg tudod adni a személyes adataidat, majd elküldeni a megrendelést. (Ha a lehetőség épp nem elérhető, e-mail értesítőt tudsz kérni a következő csatlakozási lehetőségről.)

A megrendelés során ellenőrizzük, hogy a Békés éjszakák, vidám nappalok könyv hivatalos tulajdonosa vagy-e, csak akkor tudod megrendelni a szolgáltatást. (Csak akkor tudsz csatlakozni a közösségbe, ha azzal az e-mail címmel rendeled meg a tagságot, mint amivel megvetted a könyvet).

Az adatok megadása és csatlakozom gomb megnyomása után a rendszer az OTP Simplepay oldalra irányít át, ahol meg tudod adni a bankkártyád adatait. Ha a fizetés sikeres volt, máris tag vagy, a visszaigazoló e-mailben olvashatod a csatlakozás további lépéseit.

Bérlet vásárlása esetén bankkártyával és átutalással tudsz fizetni, a tagságod nem újul meg automatikusan, de a bérlet lejárta után van lehetőséged újat vásárolni vagy havidíjas előfizetésre váltani.

A megrendelés kapcsán az általad megadott e-mail címre próbálja meg kiküldeni a leveleket a rendszer. Ha ezt véletlenül elgépelted, akkor sajnos nem érkeznek meg a leveleid. Ezért fontos, hogy megadd a telefonszámod is, ilyen esetben fel tudjunk hívni. Ha ezt gyanítod a probléma mögött, kérlek írj vagy hívd az ügyfélszolgálatot. (06-70-574-1799, munkanapokon 9-16 óra között, illetve info@anyagyere.hu).

A különböző levelezőrendszerek különböző biztonsági beállításokkal próbálják kiszűrni a kéretlen leveleket. A gmail rendszerében gyakran a promóciók fül alá vagy a spam mappába pakolja a rendszer az általunk küldött válaszleveleket. A freemail és a citromail rendszerei gyakran automatikusan visszadobják a levelünket. A céges e-mail címekre érkező levelek pedig a vállalat levelező rendszerének beállításai alapján kerülnek valamilyen mappába. Előfordul, hogy a jól megadott email címe sem érkezik meg a válaszlevél. Ilyen esetben érdemes telefonon/e-mailben érdeklődni (06-70-574-1799 munkanapokon 9-16 óra között, illetve info@anyagyere.hu).

Az Anyamosoly garancia keretében 14 napos kipróbálási lehetőséged van, azaz, ha a sikeres bankkártyás fizetéstől vagy az átutalásod beérkezésének napjától számítva 2 héten belül jelzed nekünk e-mailben (info@anyagyere.hu), hogy nem szeretnél maradni, akkor visszafizetjük neked a havi tagsági díjat vagy a bérlet árát.  A garancia igénybevételét külön kell jelezned e-mailben, nem elég, ha lemondod az előfizetést. Egyszerű lemondás esetén ugyanis csak a hó végén jár le a tagságod, és nem jár vissza tagsági díj.

Az Anya, gyere! Közösségben a tervezett szabadságok az alábbiak:

2020. augusztusában 2 hét

Ezen időszak alatt nincs konzultációs időpont, válaszadás vagy élő adás.

A tagság megrendelésével elfogadod, hogy ezekben az időszakokban nincs lehetőség a kérdéseid megválaszolására.

A kieső szolgáltatás miatt a közösségből való kilépésed esetén, ha ezen időszakok beleesnek az aktív tagsági időszakodba, a kieső heteknek megfelelő hét extra tagságot kapsz cserébe. Ez a lehetőség csak a kilépés után lép életbe, pénzre nem váltható.