A gyermek reakciója ilyenkor egy fontos visszajelzés, hogy ideje átgondolni a dolgokat, és feltenni az alábbi kérdéseket:
Vajon kinek az igénye lenne, hogy menjen az így vagy úgy altatás?
Mi a másik fél igénye?
Reális elvárás-e ez az altatási mód?
Hogyan próbálok változtatni?
Hogyan alszik el végül a gyermek?
Mi miatt nem tud a gyermekem alkalmazkodni az elvárásomhoz?
Nézzük meg a gyakorlatban, hogyan tudunk elindulni 3 különböző helyzetből:
1. „Próbálom a kiságyban altatni a gyermeket, de nem megy…”
Hédi a 8 hónapos kislányát, Laurát próbálja a kiságyában altatni. Eddig ringatva altatta, ami remekül ment, de most már nehéz a kislány, így az anyukája szeretné megkönnyíteni a saját dolgát.
Hédi az elalvás előtti rutin után minden altatásnál beteszi a gyermekét a kiságyába, és azt várja, hogy ott aludjon el a gyermeke. Laura pár percig elnézelődik, majd nyugtalankodni kezd, hiába beszél hozzá az édesanyja, hiába simogatja, a gyermek hamarosan sírni kezd és egészen addig sír is, amíg Hédi nem veszi ki a kiságyból. Ekkor a kislány megnyugszik, abbahagyja a sírást és pár perc alatt el is alszik anyja karjaiban.
Nézzük, mi történik ebben a szituációban:
Kinek az igénye a kiságyban altatás?
Hédié, az anyukáé, ő szeretné megkönnyíteni a saját dolgát azzal, hogy ne kelljen ringatva altatnia a gyermekét.
Mi a gyermek igénye?
Ő továbbra is egy testkontaktusban, mozgatva altatást szeretne, pont, mint eddig.
Vajon reális elvárás-e a kiságyban altatás?
Hogy a testkontaktus és a mozgatás helyett elég legyen egy kis simi vagy éneklés, miközben a gyermek a kiságyában fekszik?
Ez sokban függ a gyermek életkorától, aktuális igényeitől, temperamentumától, eddigi tapasztalataitól, az alkalmazkodóképességétől. Sokszor a realitás önmagában nem dönthető el egyértelműen, de pl. az informatív, ha a szülő kipróbál valamit, a gyermek pedig visszajelez valahogy.
Hogyan próbálja az anyuka?
A testkontaktust és a mozgatást is egyik napról a másikra elhagyva, a gyermek jelzéseinek megfelelően egyre több támogatást nyújtva.
Hogyan alszik el végül a gyermek?
Anya karjaiban.
Mi miatt nem tud a gyermek alkalmazkodni a szülői elváráshoz?
Valószínűleg ilyen kevés segítséggel nem tud elaludni, amit a kiságy nyújt.
Milyen következtetéseket tudunk tehát levonni?
A változtatás a szülő igénye, nem a gyermeké. A gyermeknek nem dolga kiszolgálni a szülő igényeit, tehát átgondolandó, hogy vajon a szülői terhek csökkentése (nehéz ringatva altatni a babát) vajon csak a kiságyban alvással valósítható-e meg.
A szülő egyik napról a másikra két megszokott babaigényre sem szeretne reagálni, sem a mozgatást, sem a testkontaktust nem biztosítja. Ez sok gyermeknél túl gyors és túl drasztikus változtatási igény. Tehát a reális elvárás kérdésessé válik, látva a gyermek konzekvens, hetek óta tartó nemtetszését.
Mi lehet ilyenkor a megoldás?
- Átgondolni, vajon a szülő igénye hogyan teljesíthető még? Pl. ülve, kényelmesen ringatni? Vagy anya mellett, anyán altatni, ringatás helyett?
- Vagy apa ringasson, aki még elbírja a csemetét?
- Vagy hátizmot erősíteni, hogy könnyebb legyen a megszokott, a baba által kedvelt altatási mód?
- Vagy hurcit felvenni és abban altatni, mert az kényelmesebb anyának?
Hogy melyik lehet a lehetséges irány, az családonként változik, de az biztos, hogy nem csak az az egyetlen út létezik, amit Hédi csinál.
- Mi lenne, ha a szülő kisebb lépésekben, óvatosabban próbálna változtatni?
- Ha csak először a mozgatást hagyná el, de a testkontaktust nem? Vagy pont fordítva?
- Ha nem egyik napról a másikra változtatna, hanem pl. minden nap egy picivel kevesebbet ringatna? Vagy lassabb tempóban, kisebb mozgatással?
Ugye, máris számos alternatíva felmerül, melyet ki lehet próbálni.
Mit tett Hédi?
Levonta a következtetést, hogy ez az út nem járható. Emlékeztette magát, hogy Laura mindig is egy bújós baba volt, aki utált egyedül lenni. Most, hogy szeparációs szorongása is van, ez csak fokozódott. Ebből arra gondolt, hogy megpróbál lassabban haladni, és első körben csak kényelmesebbé teszi a karban altatást, illetve megpróbálja csökkenteni a ringatást.
Hédi innentől pár perc sétálva ringatás után (azaz a megszokott módon kezdve) leült a gyermekkel a hintaszékbe. Ha a kislány ekkor sírni kezdett, akkor újra felállt pár percre, majd megint megpróbált leülni. Laura 2-3 nap után már egyáltalán nem sírt, Hédi pedig 2 hét alatt el is hagyta az első pár perces sétálgatást. Innentől a rutin után a hintaszékben, kényelmesen ringatva altatta el a lányát. Laura sírás nélkül 10-15 perc alatt, nyugodtan aludt el így.
- Anya igénye (nem kelljen sétálva ringatni) teljesült? – Igen
- A baba igénye (testkontaktusban és mozgatva szeret aludni) teljesült? – Igen
2. „Próbálom a babakocsiban, séta közben altatni”:
Anna a kisfiát, a 6 hónapos Barnit a szerette volna a babakocsiban is altatni, mert számára ideális lett volna, ha séta közben vagy az ügyeket intézve, illetve a nagyobb gyermekkel együtt is tudná altatni a gyermekét.
Tehát, a nappali alvások egy részét próbálta a babakocsiban intézni. Amikor eljött az alvásidő, betette a gyermeket a kocsiba, és elindult sétálni. Barni egy ideig elvolt, majd ahogy egyre fáradtabb lett, elkezdett sírni. Anna hiába tologatta, beszélt hozzá, semmi nem vált be, végül hazatolta a babakocsiban síró gyermekét és otthon, a kiságyába tette, ahol a gyermek szinte azonnal kidőlt.
Hetekig nem történt változás, viszont Barni egyre hamarabb sírni kezdett a kocsiban, már nem volt el benne sem az altatás kezdetén, sem akkor, amikor ébrenléti időben indult volna el vele Anna sétálni.
Vajon itt mi történt?
Kinek az igénye volt a babakocsiban alvás?
Annáé.
Mi volt a kisfia igénye?
A megszokott helyen, otthon a kiságyában alvás.
Vajon reális elvárás-e ebben a helyzetben a babakocsiban altatás?
Elég nagy a különbség az otthoni csend, nyugalom, mozgatás mentes kiságyban alvás és a mozgatós, ingergazdag babakocsiban alvás között, lehet, hogy ez túl nagy elvárást jelent Barni felé, főleg amiatt, hogy hetek alatt sem tudott elaludni a babakocsiban.
Hogyan próbált altatni Anna?
Anna rendszeresen próbálta az altatást a babakocsiban, és amikor az nem ment, a gyermek sírni kezdett, akkor sem vette ki a kocsiból, csak, amikor hazaértek. Így a dolog sok sírással járt és Barni egyre inkább ódzkodott a babakocsitól.
Hogyan alszik el végül a gyermek?
A szokott módon, de későn, sok sírás árán.
Mi miatt nem tudott alkalmazkodni Barni?
Valószínűleg a túl sok, számára zavaró inger miatt, ami a babakocsis altatásnál előfordul, illetve amiatt, hogy a babakocsihoz egyre inkább egy negatív érzést kapcsolt.
Mit tett Anna?
Rájött, hogy ez túl nagy elvárás a kisfia felé, akinek fontos a nyugodt, ingerszegény környezet. Így pár hétig meg sem próbálta a babakocsis altatást, helyette a kiságyban aludt napközben Barni. Aztán arra gondolt, hogy a gyermekszobában próbálja a babakocsiban altatást. Itt simán elaludt a fia. Ha pedig utána indult csak el a sétára, Barni meg sem rezzent, 1-2 órát is nyugodtan aludt, feltéve, ha Anna csendes helyen sétált. Viszont az ügyintézés vagy a játszótér már túl hangos volt, ott Barni azonnal felébredt, nem aludta ki magát. Tehát, ezt Anna nem erőltette.
- Anya igénye (a fia alvása közben tudjon sétálni, ügyeket intézni) teljesült? Részben igen
- A baba igénye (csendben, ingerszegény környezetben tudjon elaludni) teljesült? Igen
3. „Próbálom a saját szobájában altatni…”
Ica a 2,5 éves fiát, Milánt szerette volna a saját szobájába költöztetni. Eddig a gyermek a szülői hálóban aludt, hol a kiságyában, hol a szülők között, mindig úgy elaludva, hogy valamelyik szülő kezét fogta. Most Ica hetek óta próbálja azt elérni, hogy Milán a saját szobájában aludjon, mert már úgy érezte, hogy ideje lenne ezt a lépést meglépni, elég idős már a gyermeke hozzá, úgy hallotta, hogy ez a lépés ilyenkor aktuális. Ezért vettek egy ifjúsági ágyat a gyermekszobába, az esti rutin után pedig Milántól elvárták, hogy egyedül a saját szobájában aludjon el. Milán viszont nem így gondolta. Amikor Ica kiment a gyermekszobából, először sírni kezdett, majd kiment a szüleihez a nappaliba. Ica mindig visszavitte, de Milán újra sírt és kimászkált. Órákig tartott így az elalvás, és ha sikerült is, Milán rá egy-két órára már ébredt is és megint sírva érkezett meg a szülők hálószobájába. Hetek alatt sem javult a helyzet, sőt, inkább romlott, a 2 órás elalvásból 3-4 óra lett, és egyre többet volt ébren éjjel is a kisfiú.
Vajon kinek az igénye lenne, hogy menjen a saját szobában, egyedül elalvás?
Ica szerette volna a költözést, pusztán azért, mert azt hallotta, hogy 2-3 évesen már külön szoba kell a gyermekeknek.
Mi a másik fél igénye?
Milán igénye nem változott, továbbra is a szülei közelében, egy légtérben szeretett volna aludni, az elalvás során testkontaktust igényelve.
Reális elvárás ez?
Ha a szülő egyszerre változtat a fekhelyen, a helyszínen és az altatás módján is, akkor az sok kisgyermeknek túl sok egyszerre, főleg akkor, ha a szeparáció is fokozódik és az egyedül elalvás is elvárás.
Hogyan próbálkozott Ica?
Ica egyszerre sok mindent változtatott és jelentős önállóságot kezdett elvárni (szülői jelenlét és kézfogás helyett egyedül elalvás). Az elképzelésekből pedig nem engedett, mindez az alvás rovására ment.
Hogyan aludt el végül Milán?
A saját szobájában, de sok sírás árán, jelentős alváshiányt felhalmozva.
Mi miatt nem tud a gyermek alkalmazkodni a szülői elváráshoz?
Mert számára a testkontaktus kismértékben, a szülői jelenlét nagymértékben fontos volt az alvása kapcsán. Az egyedül elalvás túl nagy szeparációt jelentett számára és segítséget sem kapott ahhoz, hogy elaludjon.
Mit tett Ica ebben a helyzetben?
Jócskán visszavett az elképzeléseiből. Egyrészt, a külső elvárások helyett inkább a saját igényeikre figyelt, hiszen valójában semmi sem indokolta a költözést. Így úgy döntött, hogy Milán csak aludjon tovább nyugodtan velük esténként. Majd hetek múlva úgy gondolta, hogy azért a nappali alvást kipróbálná a gyermekszobában. De itt sem várna egyedül elalvást, inkább a fiával marad. Milán ezt a kihívást simán vette, nappal elaludt a nagyágyban is úgy, ahogy a hálóban, anya kezét fogva. Aztán 3,5 éves volt a kisfiú, amikor pedzegetni kezdte, hogy este is aludhatna már a saját szobájában, ha bármikor, ha felébred, átmehet a szülők hálószobájába és ott aludhat tovább. Ica is támogatta ezt az ötletet, így innentől Milán a saját szobájában aludt el, anya jelenléte mellett, és heti 1-2 éjjel megjelent hajnalban a hálóban és anya mellé bújva aludt tovább.
- Anya igénye (2,5 évesen már kötelező lenne külön aludni?) teljesült? – Valójában ez nem az ő igénye volt, hanem egy külső elvárás. Ica igénye igazából az volt, hogy a gyermeke jól aludjon, ott, ahol neki is jó.
- A gyermek igénye (szülői jelenlét mellett alvás) teljesült? Igen
Ha tehát hetekig próbálsz egy új altatási módot, helyszínt, körülményt, de nem igazán látod, hogy a gyermeked tudna alkalmazkodni, vagy csak sok sírás, alváshiány árán sikerül az altatás, akkor ez egy fontos visszajelzés, hogy érdemes átgondolni az elvárásokat, odafigyelni a gyermek igényeire, kitalálni egy olyan alternatívát, mely elsősorban a gyermek alvással kapcsolatos igényeit teljesíti és csak másodsorban szól a szülőről.
