Vajon a korábban kezdett hozzátáplálás támogatja a babák jó alvását?

A kezdeti elképzelés az volt, hogyha este alaposan bevacsoráztatjuk a 3-5 hónapos babát, akkor majd átalussza az éjszakát, és nem fog felébredni éjjelente.

Ez az elképzelés több sebből is vérzik, nézzük meg, miért:

  • A babák éjszakai jelzései kontrántsem kizárólag az éhség miatt vannak. Számos ok miatt igényelhetik a picik a szüleik segítségét, akár nappal, akár éjjel. Attól, hogy nem éhesek épp, még lehet másra igényük. Itt van néhány ok, amely előfordulhat.

  • A hozzátáplálás elkezdésének ideális idejét számos kutatás, tudományos vizsgálat alapján határozták meg a szakmai szervezetek. Ezen időpont előtt a gyermekek emésztőrendszere még nehezen birkózik meg a szilárd táplálékkal, főleg azzal a mennyiséggel, ami a jól bevacsoráztat eléréséhez szükséges lenne.  Ha a korai hozzátáplálás hasfájást, hasmenést, szélgörcsöket vagy székrekedést okoz, mindjárt kreáltunk egy újabb okot, mely miatt gyakran ébredhet a baba éjjelente, és lehet nyugtalan napközben.

  • Érdemes egyszer kiszámolni, hogy mennyi kalória és tápanyagtartalom van 2 evőkanál almapürében vagy egy kistálnyi répa-sütőtök kombinációban, amit esetleg meg tud már enni egy ennyi idős baba, és összehasonlítani a több dl anyatejjel vagy tápszerrel, amit a baba este és éjszaka rendszeresen elfogyaszt.  Számoljunk most egy egyszerűt:

    Egyen meg a baba 3 dl anyatejet, amelynek a kalóriatartalma kb. 210 kcal.  Egy db közepes alma kalóriatartalma kb. 80 kcal, tehát 3 almát kellene megpucolni, lereszelni és megetetni a babával, hogy kalórában ugyanott legyünk. Ha a fehérjét vagy a zsírtartalmat nézzük, akkor a 9 g fehérjéhez és a 12 g zsírhoz almából már 22, illetve 40 közepes méretű darabot kellene elfogyasztania a babának. Hát… Persze, ha csülkös pacalpörkölttel kínáljuk a 3-5 hónapos babát, akkor elég lesz 1-2 kanálnyi mennyiség is, viszont az előző pontban felemlegetett emésztési problémák hatványozódására azért készüljünk fel.

  • Az anyatej termelődésének kulcsingere a rendszeres szoptatás. Ha a rendszeres és igény szerinti szoptatás helyett folyton almapürével vagy krumplival kínáljuk a babát, akkor kevesebbet és rövidebb ideig lesz mellen. Ez fontos jelzés a ciciknek: „nincs szükség annyi anyatejre”. A cicik pedig általában szót is fogadnak, egyre kevesebbet termelnek. Igen ám, de a baba nem fog jóllakni az almával, és sem a kalória, sem a tápanyagszükségletét nem fedezi a szilárd étel, így vagy folyton cicin akar majd lenni (nagyon ügyesen kompenzálva anya félresikerült ötletét), igen, éjjel is, vagy a keserves szopizási próbálkozások a cici elutasításába, szopási sztrájkba torkollnak, és máris jöhet a tápszeres pótlás, és az idő előtti elválasztás. Amit valójában sem a baba, sem az anya nem akart.

  • Történtek a korai hozzátáplálás és az alvás közti összefüggésekkel kapcsolatban vizsgálatok, melyek annyit találtak, hogy a korai szilárd étel bevezetés (3 hónapos kortól) hatására átlagosan 15 perccel többet aludtak a babák éjjelente, illetve egy árnyalatnyit csökkent az éjszakai ébredések száma. Azt viszont nem vizsgálták, hogy milyen későbbi hatásai lettek a babákra nézve a korai hozzátáplálásnak, hogyan hatott ez a szoptatás időtartalmára, illetve hogy egyébként milyen egyéb, az alvással kapcsolatos különbségek voltak a két csoport között. Emellett a vizsgálat során csupán a szülők beszámolói alapján történt az adatok felvétele, nem műszerek mérték az alvásidőt, tehát lehetnek benne pontatlanságok, hiszen egy szülő által vezetett alvásnapló sohasem percre pontos, és az alvás-ébrenlét átmenet is egy fokozatos folyamat, senki nem tudja ránézésre megmondani, hogy pl. egy cicin elalvó baba pontosan melyik pillanatban milyen ébrenléti vagy alvásfázisban van. Vajon megér-e az esetleg negyed órával hosszabb éjjelt (az sem derült ki, hogy az összalvás mennyit változott), vagy hetente 1 elmaradt felébredést a fentiek kockázata?

Persze kivételeket,

a szomszéd kutyakozmetikusa unokaöccse harmad unokatestvérének sztoriját mindenki ismeri, de a tudomány ismerete sem elhanyagolható. Kétség esetén érdemes konzultálni a gyermekorvossal vagy az alvástanácsadóval.

Szóval, ne a túl korán kezdett hozzátáplálással próbáljuk rávenni a babát, hogy átaludja az éjszakát (főleg azért, mert senki nem alussza át az éjszakát), hanem olyan módon támogassuk az alvását, amely az ő igényeit szolgálja. Ebben segítség a több, mint 200 cikk itt a blogon, a Békés éjszakák, vidám nappalok című könyvsorozat vagy a Tudástár.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • DC: 0-5 TM A csecsemő- és kora gyermekkori lelki egészség és fejlődés zavarainak diagnosztikai klasszifikációs rendszere
  • Lisa J. Meltzer, PhD, CBSM, Valerie McLaughlin Crabtree, PhD, CBSMP: PediatricSleep Problems: A Clinician’s Guide to Behavioral Interventions 2015
  • Practice of Pediatric Sleep Medicine 2014.
  • Dr. Purebl György:Te jól alszol? – minden, amit az alvásról és az alvás zavarairól tudni érdemes
  • Michael R. Perkin, PhD; Henry T. Bahnson, MPH; Association of Early Introduction of Solids With Infant Sleep A Secondary Analysis of a Randomized Clinical Trial JAMA Pediatr. 2018;172(8):e180739.
  • https://mave.hu/uploads/file/VSZK%20protokoll%20csecsemo%20taplalasa%200-12%20ho.pdf

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredések – megelőzés és megoldás

Vajon az éjszakai jelzések egy része kivédhető lehet? Ha igen, akkor hogyan? Mit [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredések – alvásprobléma-e vagy sem?

Vajon minden éjszakai ébredés alvásproblémát jelez? Vajon az oké, ha az éhség mi [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Cicin altatás kontra békés éjszakák

Mit jelent az igény szerinti szoptatás (iszsz)? Azt, hogy a baba minden szopási [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai megéhezésekről

Az előadás arról szól, hogy vajon az éjszakai megéhezések mennyiben lehetnek ok [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredésekről

A tartalomból: Csekklista, mik a gyakori okok Milyen az összefüggés az okok és a [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Az elspórolt éjszakák- miért vannak órákat ébren a babák éjjelente, és mi a megoldás?

Kora hajnalban rendszeresen órákat töltesz virrasztva a látszólag kipihent és já [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

2022-04-27T10:20:04+01:00