Szülőként napi 5 óránk megy el altatásra

Gondoltad volna, hogy átlagosan napi 5 órát csak azzal töltesz, hogy a gyermekedet rábírd az alvásra? Mindegy, hogy újszülöttről, vagy nagyobb babáról van szó, ez az adat így is, úgy is meglepő.

Az altatás általában a napi családi rutin legstresszesebb és ezáltal legmegerőltetőbb része. Nem is olyan régen foglalkoztam azzal a témával, hogy hogyan altatnak a szülők a világ más tájain. Ott azt is leírtam, milyen rutinokat alakítunk ki mi, magyarok. De hiába a rutin, ha a gyermekek unos-untalan fel akarják azt rúgni.

Miért lesznek éberek a babák altatáskor?

Te is észrevetted már, hogy legyen bármilyen fáradt is a gyermeked, ahogy ágyba kell bújni, szinte azonnal teljesen felébred? Ilyenkor találja ki, hogy beszélgetni akar, még egy utolsót játszani vagy egyszerűen csak éhes és szomjas.

De nem szabad bedőlni ennek a látszólagos éberségnek!

A gyermekeknek is megvan az alvásigényük, de az is természetes, hogy minél több időt ki akarnak követelni maguknak. Ez nem másról szól tehát, mint a figyelemről, amelyre szükségük van.

Ha napközben kielégítettétek eme igényüket, ha eleget játszottatok együtt, és tartottátok magatokat az altatási rutinhoz, akkor kevésbé fordulhat elő, hogy nem akarnak majd aludni. Ne felejtsd el, sokat számít, hogy tényleg időben vidd a gyermeke(i)det ágyba, mert különben félő, hogy túljut(nak) a holtponton, és akkor jöhet a „szenvedés”.

Mivel telik az 5 óra altatás?

A címben említett közel 5 órát a szülők ilyenkor

  • ringatással,
  • sétálgatással,
  • énekelgetéssel,
  • meseolvasással,
  • simogatással töltik.
  • Ha a gyermek éjszaka is ébred, ráadásul többször is, akkor még plusz etetés is szóba jön.

Ez a napi öt óra évi 82 napnak felel meg, ami – akárhogy is nézem – közel három hónap! Ez rengeteg. A jó hír viszont az, hogy egyszer ennek az időszaknak is vége lesz, csak ki kell addig bírni. Mégpedig kiégés nélkül.

Mit tehet a szülő, hogy ne égjen ki idő előtt?

Egy angliai kutatás megállapította ugyanis, hogy az így „elveszített” idő károsan befolyásolja a szülők egészségét is. Az átlagos anyukák és apukák mindössze napi 4 órát foglalkoznak csak magukkal, amibe beleértjük

  • a társasági életet (online vagy személyesen, telefonon keresztül),
  • az önellátást (evés, tisztálkodás stb.)
  • és a szabadidőt is.

Ráadásul gyermekes szülőként túl keveset alszunk, és minden más fennmaradó időt az utódainknak szentelünk. Ha ezt huzamosabb ideig így folytatjuk, tényleg a kiégés veszélye fenyeget bennünket, és egyenesen belesétálunk a depresszió előszobájába.

Hogyan csökkentsük le az altatási időt?

Továbbra is hangsúlyozom, segítséget kérni nem szégyen!

  1. Ha a kisbaba nem szopizik, akkor etessük éjszaka (is) felváltva.
  2. Kérjük meg a nagyikat, vagy vegyünk fel bébiszittert, hogy időnként tehermentesítsenek bennünket.
  3. Vegyük a ranglistán előre a saját alvásunkat, és mi is feküdjünk le napközben, amikor a kicsi alszik. A házimunka nem szalad el.
  4. Napközben igyekezzünk aktív, de nyugodt légkört biztosítani otthon, és a stresszmentes környezet kialakítására törekedjünk az esti altatásnál is. A gyerekek hamar átveszik a rezgéseinket, tehát ha mi nyugodtak vagyunk, ők is könnyebben csendesednek el.

És tényleg ne felejtsük: ez a korszak nem tart örökké, de nehéz időszak.  Viszont számos lehetséges módja van annak, hogy megkönnyítsük.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • Lisa J. Meltzer, PhD, CBSM, Valerie McLaughlin Crabtree, PhD, CBSMP: PediatricSleep Problems: A Clinician’s Guide to Behavioral Interventions 2015
  • Practice of Pediatric Sleep Medicine 2014.
  • Purebl György:Te jól alszol? – minden, amit az alvásról és az alvás zavarairól tudni érdemes

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR CIKK: Az egyedül alvásról

Vajon az egyedül, külön szobában alvás kinek az igénye? Mik az előnyei és a hát [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Az ikrek biztonságos altatása

A következő megállapítások a Lullaby Trust, az American Academy of Pediatrics, [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Mit kell tudni a biztonságos kendőben vagy hordozóban alvásról?

Szeretnéd, ha a babád a kendőben vagy a hurciban is biztonságosan tudna aludni? [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A korababák biztonságos alvása

Milyen speciális szabályok vonatkoznak a korababák biztonságos alvására? Megtud [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Bukás, reflux vagy reflux betegség?

A reflux szó azt jelenti, hogy a gyomor tartalma (étel és emésztőnedv) visszajut [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A biztonságos alvás feltételei

A legújabb ajánlások az alvással kapcsolatos halálesetek megelőzésére egy éves k [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

Nappal 20 perc alvás után felébred a babád?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM
2021-02-15T15:34:28+01:00