A babák és a kisgyermekek éjszakai ébredéseivel kapcsolatban számos tévhit kering, és ezek könnyen félrevezethetik a szülőket. Vannak, akik azt hangoztatják, hogy a babák csak 1-2 dolog miatt ébredhetnek éjjel. Mások szerint egyáltalán nem lehet megmondani, mi lehet ennek az oka, egyszerűen majd kinövi a baba. Sokan úgy gondolják, hogy az éjszaka átalvása egy képesség, melyre meg kell tanítani a babát, és onnantól majd garantáltan nem ébred fel éjjelente. Mások szerint ez nem igaz, az éjszaka átalvása annak a jele, hogy alvástréningezték a babát. A kisgyermekkori alvás biológiájával, a kötődéselméletekkel, az idegrendszeri fejlődéssel kapcsolatos tudományos kutatások viszont ezek egyikét sem állítják.
Az Anya, gyere! Babaalvás Tanácsadás szakemberei a széles látókör, a tudomány és a válaszkész szülőség elvei mellett köteleződtek el, ezt a szemléletmódot tükrözi a békés éjszakák feltételeit bemutató kurzusunk is.

Segít megérteni, hogy milyen biológiai alapjai vannak a babák és kisgyermekek rendszeres éjszakai megébredéseinek.
A kurzuson megismerheted azokat a gyakori okokat, amelyek miatt nem lesz békés a baba vagy kisgyermek éjszakája.
Segítséget kapsz ahhoz, hogyan tudod eldönteni, hogy a kicsi éjszakai ébredései vajon életkori sajátosság vagy egy alvásprobléma következménye.
Megértheted, hogyan érdemes reagálni a gyermek éjszakai ébredéseire és hogyan nem.
Választ kapsz arra, hogy hogyan tudod a gyermeked számára biztosítani a pihentető éjszakai alvást.
Most a kurzus 40%-os kedvezménnyel lehet a tiéd!

Az online kurzust mind videó, mind hanganyag formájában el tudod érni egy zárt felületen.
A kurzus rövid leckékből áll, melyek 10-20 percesek – a lényegről és a gyakorlati megvalósításról szólnak.
A kurzushoz korlátlan hozzáférésed van, bármikor újrahallgathatod a leckéket.
A kurzus témájával kapcsolatban kérhetsz pontosítást, felteheted a kérdéseidet bármikor a tagsági felületen.
A kurzuson a 0-4 éves kor közötti gyermekek békés éjszakai alvásának biztosításának feltételeiről, módszereiről tájékozódhatsz.
Most a kurzus 40%-os kedvezménnyel lehet a tiéd!
Ki készítette a kurzust?
Szia! Dr. Dénes Ivett vagyok, orvos és kétgyermekes anyuka, szülő-csecsemő kapcsolati konzulens, önkéntes szoptatási segítő, a Békés éjszakák, vidám nappalok című bestseller könyvsorozat írója.
A nagyobbik fia születése után kezdtem el behatóan foglalkozni a babák alvásának titkaival, mert mindenképp segíteni szerettem volna a fiamnak jól aludni. Megéltem a kialvatlanság, az elkeseredettség, a tehetetlenség hullámvölgyeit, de nem adtam fel, nem vártam a csodára, helyette addig kerestem, kérdeztem, kértem és kutattam, amíg megtaláltam a megoldást a saját problémánkra, és közben rengeteg ismeretet gyűjtöttem a babák alvásáról.
Gyermekkórházakban szerzett orvosi tapasztalatomra alapozva, és a babák és kisgyermekek alvási nehézségeiről a legátfogóbb ismereteit adó baba-mama kapcsolati szakemberként lassan egy évtizede segítem a kisgyermekes szülőket abban, hogy gyermekeik jobban aludhassanak. Szakmai tapasztalataimat, tudásomat blogcikkek, tanulmányok, előadások, online kurzusok és szakmai tanácsok formájában osztom meg a kisgyermekes szülőkkel. Az elmúlt években több százezer babának és szüleiknek segítettem jobban aludni.
A békés éjszakákról szóló kurzust azért hoztam létre, mert szerettem volna megismertetni a magyar szülőkkel is a legújabb kutatási eredményeket figyelembe vevő, nem sírni hagyásos alvástréninget ajánló, szenzitív, válaszkész szemléletű módszereket, amely már több ezer szülőnek segített abban, hogy jobban értse a babája alvását és jobban tudja támogatni őt ezen a fontos területen.
Tevékenységünk számokban:

A Békés éjszakák online kurzus ára 9.990.- Ft. Te 40%-os kedvezménnyel, csupán 5.990.- Ft-ért tudsz csatlakozni, használd ki az alkalmat!
A kurzust bankkártyával lehet kifizetni, a nemzetközi fizetési szolgáltató, a Stripe rendszerén keresztül
A kurzusra a jelentkezési űrlap kitöltésével lehet csatlakozni, a leckéket egy tagsági felületen éred el, ahova egy felhasználó név-jelszó párossal tudsz belépni.
A kurzus anyagaihoz azonnal hozzáférsz, amennyiben bankkártyával előzetesen sikeresen rendezted a kurzus részvételi díját.
Hezitálsz?
Próbáld ki kockázat nélkül!!!
Ha kurzus indulása, illetve az indulás után vásárolt hozzáférések esetén a tagsági oldalra való belépés után 24 órán belül jelzed e-mailben (info@anyagyere.hu), hogy nem erre számítottál, akkor visszajár a kurzus ára.

Még véletlenül sem. Kizárólag a válaszkész szülő szemléletnek megfelelő, a gyermek igényeit támogató megközelítésben tanulhatsz az éjszakai ébredések okairól és a gyermek éjszakai jelzéseire adható szenzitív szülői válaszokról, a békés éjszakák biztosításának feltételeiről, mindenféle trenírozás, sírni hagyás, szoktatás javallata nélkül – tudományos, evidence based szemléletmódban.
Egy zárt tagsági oldalhoz kapsz hozzáférést, ott tudod megtekinteni az anyagokat. Ide egy e-mail cím és jelszó párossal tudsz majd bejelentkezni.
Igen, a zárt tagsági oldalon fel tudod tenni a kérdéseidet a kurzus anyagával kapcsolatban, azaz a békés éjszakák témakörében. A válaszunkra pár napon belül számíthatsz, rövid videóban fogjuk megválaszolni a kérdésed, és közzétesszük azt a kurzus leckéi utáni kérdezz-felelek szekcióban, természetesen a személyes adataid megosztása nélkül. Ha nem a kurzus témájához kapcsolódik a kérdésed, akkor pedig abban fogunk segíteni, hogy hol találsz a kérdésed kapcsán segítséget, akár nálunk, akár más szakértőnél.
Korlátlan hozzáférésed van a kurzus tudásanyagához a megvásárlástól számítva minimum 4 évig. A későbbi résztvevők által feltett kérdések válaszaihoz és a kurzus megújuló vagy további extra anyagaihoz is hozzáférsz ezen időszak alatt, illetve kérdezni is tudsz a kurzus témája kapcsán, ahányszor csak szükséged van segítségre.
A kurzuson kizárólag a 0-4 év közötti gyermekek békés éjszakáinak, pihentető éjjeli alvásának feltételeiről, ezek biztosításának lehetőségeiről lesz szó. Kiemelt téma az éjszakai ébredések, az éjszakai gondoskodás, a nyugtalan alvás, a nehéz visszaaltatások, a békétlen éjjeleket okozó tényezők és ezek megelőzése, kivédése. Nem lesz viszont téma a kurzuson a gyermek számára megfelelő napirend kialakítása, a kevés vagy rövid nappali alvások problémája, az alvási szokások, altatási, visszaaltatási módok megváltoztatása, vagy a nehéz, elhúzódó, sírással járó altatások kezelése, illetve a különböző életkorú gyermekek alvásának jellemzői. Ezek a témák vagy más online kurzusokon érhetőek el, vagy a Tudástárban találhatóak meg.