Nyaralás a babával – mi lesz az alvással?

Hurrá, nyaralunk/telelünk! ☺ De vajon hogy alszik majd a baba az idegen környezetben? Mi lesz a nappali alvásokkal a hosszú út alatt? Hogyan változzon a napirend?

Ha babával indultok nyaralni vagy telelni, akkor gondoljatok arra is, hogy hogyan segíthettek a picinek az új környezetben is jól aludni. Érdemes már a szállás kiválasztásánál is figyelembe venni néhány -az alvás szempontjából fontos – tényezőt: mennyire zajos éjszaka a hely, hány fok várható a szobában, van-e lehetőség sötétítésre. Hány szoba lesz, ki hol alszik? Ha adnak ágyat a babának, az milyen fajta, jól lesz-e a gyerkőcnek ? Ha együtt alszunk majd a babával, a biztonságos együtt alvás feltételei adottak-e?

Nagyon fontos ugyanis, hogy nyaralás alatt is biztosítani tudjuk a jó alváshoz elengedhetetlen feltételeket: nem túl meleg, csendes, sötét szobában fog igazán jókat aludni a baba. Gondoljunk a nappali alvásokra is: kevésbé pihentető az alvás a kocsiban, a strandon a nagy melegben, a hidegben a karácsonyi vásáron, mint a szobában.

Ha sikerült megtalálni a megfelelő szállást, akkor még hátra van a csomagolás! ☺ Mi az, amit feltétlenül vigyünk magunkkal?

  • minél több ismerős alváskellék: ágynemű, plüssállatok, cumik, takaró, mesekönyvek, hálózsák, pizsi,
  • megfelelő ágy a babának,
  • szükség esetén légzésfigyelő, babaőr

A babák ragaszkodnak a megszokott környezetükhöz, emiatt idegen helyen azzal segíthetünk a legtöbbet nekik, ha minél több ismerős tárgyat viszünk magunkkal az útra. A kedvenc plüssmacival a megszokott hálózsákban mindjárt könnyebben megy az elalvás. Az esti rutint is érdemes folytatni az utazás alatt, hisz ez is egy biztos pont a babák életében.

Ha mindent bepakoltunk, akkor akár indulhatunk is, de mikor és hogyan?

Ha autóval megyünk és csak pár órás az út, akkor azt jól be tudjuk illeszteni a baba megszokott napirendjébe. Ha jól alszik a kicsi a kocsiban, akkor autózhatunk az alvásidő alatt. Ha viszont a baba nem szeret/tud az autóban aludni, akkor induljunk inkább az első nappali alvása után, így még a következő lefekvési idő előtt megérkezünk.

Ha hosszabb az út, akkor mehetünk éjszaka, vagy indulhatunk reggel is: mindenképp tervezzünk be gyakori megállásokat, mert hosszú órákon át a gyermekülésbe kötve még alvás közben is nagyon kényelmetlen a gyerkőcöknek.

Busszal, vonattal vagy repülővel még macerásabb az utazás, próbáljunk meg felkészülni minden eshetőségre (késés, meleg, hideg, peluscsere, sírás, szoptatás).

Ha szerencsésen megérkeztünk, akkor adódik a következő kérdés: hogy tervezzük a napokat, mi legyen a napirenddel?

Rossz hírem van azoknak a szülőknek, akik azt szeretnék, hogy az általában reggel 7-kor ébredő gyerkőc ezen az egy héten inkább 9-kor keljen. Ez ritkán valósítható meg pikk-pakk, és ha sikerül is többé-kevésbé, akkor meg arra nincs garancia, hogy hazatérve a nyaralásból, simán visszaáll a régi napirend. Szóval érdemes inkább tartani az otthoni menetrendet: fél óra ide vagy oda persze belefér, de azt ne feledjük, hogy a sok-sok új élmény miatt inkább több, mint kevesebb alvásra lesz szüksége a babának.

Ne pakoljuk tele programokkal az összes napot, jó, ha hagyunk egy-egy lazább napot is, arra az esetre ha nagyon felborulna a napirend vagy rosszul sikerülne az éjszaka.

A hazaérkezés után sem árt, ha van pár nap még a szabadságból, mert ilyenkor gyakran utólag borulhat fel a napirend vagy jöhetnek elő átmeneti alvásproblémák.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • Lisa J. Meltzer, PhD, CBSM, Valerie McLaughlin Crabtree, PhD, CBSMP: PediatricSleep Problems: A Clinician’s Guide to Behavioral Interventions 2015
  • Practice of Pediatric Sleep Medicine 2014.
  • Purebl György:Te jól alszol? – minden, amit az alvásról és az alvás zavarairól tudni érdemes

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR CIKK: Ásít, nyűgös, akkor biztosan álmos mítosza

Ha ásít, nyűgös, akkor álmos… – ilyen egyszerű. Biztos? Az ásítás vagy a ny [...]

TUDÁSTÁR ESETTANULMÁNY: A 2,5 éves Zsolti nem akar aludni…

2,5 éves volt Zsolti, amikor tiltakozni kezdett az altatás ellen. Az anyuk [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Ha a baba szeretne máshogy aludni…

A babák alvása rengeteget fejlődik, változik az első pár év során. Teljesen ter [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: 6 hónapos baba alvásgondjai esettanulmány

Az előadás egy esetet mutat be, egy 6 hónapos babáról szól, aki keveset alszik [...]

TUDÁSTÁR ESETTANULMÁNY: Tomi, Gréta és János története, avagy kilábalás a kialvatlanság ördögi köréből

Az alábbi esettanulmány a 9 hónapos Tomi és családja történetét meséli el, a nap [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Miért ébred fel a baba, ha lerakom?

"Elaltatom a babát ringatva/cicin, majd lerakom és megyek a dolgomra..." Ez az a [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

Miért ébrednek fel a babák éjszakánként?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM
2021-02-11T12:04:46+01:00