Ne szoptass tovább, ha jól akarsz aludni???

Ma beszélgettem egy anyukával, aki külföldön él, és elmesélt nekem egy tanulságos történetet:

Találkozott egy alvás tanácsadóval, aki ezt mondta:

„Teljesen rendben van, hogy egy 1,5 éves baba 30 percenként felébred éjjelente, és csak cicin tud visszaaludni.”

Mikor pedig az anyuka elkezdte mondani, hogy dehát nem alszik már 1,5 éve, alig áll a lábán, teljesen kikészült ettől, akkor a következő választ kapta:
„Óh, persze, ha nem bírod már tovább, megértjük…, akkor ne szoptass tovább, bár a WHO még 2 évesen is ajánlja az anyatejes táplálást…”

A történetben ennél a pontnál kezdett felmenni bennem a pumpa, az anyai bűntudatkeltés és a korlátozott ismeretek kombinációjának eme remek megnyilvánulása után.

De a tanácsadó még folytatta:

„Sajnos ez esetben nem tudok tanácsot adni, nem támogatom az idő előtti elválasztást…”

Az anyuka leforrázva és csalódottan hallgatta ezeket a szavakat. Hiszen nem akarta ő abbahagyni a szoptatást, csak azt szerette volna, hogy tudjon legalább pár órát egyhuzamban aludni éjjelente, meg természetesen aggódott azért, hogy a gyermeke vajon kipiheni-e így magát. De segítséget nem kapott, csak lesajnálást és elutasítást.

Sok szülő itt fel is adja. Beletörődnek, hogy nekik vannak olyan extra vágyaik, amik teljesülése nem reális, vagy túl nagy árat kellene érte fizetni.

Elkönyvelik, hogy nincs megoldás, csak a türelmes (egy idő után inkább türelmetlen) várakozás.

Mások, mint a történetben szereplő anyuka szerencsére nem elégszik meg ennyivel, hanem máshol is segítséget kér. Utánaolvas, kérdez, kutat, nem törődik bele, mert érzi, hogy ez a helyzet nem jó, sem neki, sem a babának.

A történet még folytatódik…

Mik a tanulságok?

Nagyon szomorú vagyok, hogy vannak tanácsadók, akik csak akkor segítenek a szülőknek, ha azok feltétel nélkül elfogadják a segítséget nyújtó értékrendjét, és nem ismernek egyetlen alternatív lehetőséget sem a saját megoldásukon kívül. Mert teljesen hibás elképzelés, hogy csak szoptatás befejezésével lehet megoldani ezt a problémát. Igen, ez is egy lehetséges megoldás, ha az anya egyébként is szeretné már elválasztani a babát. De emellett még számos alternatíva létezik, amivel csökkenteni lehet az éjszakai ébredések számát, vagy kiváltani a cicin altatást másfajta altatási módra, úgy hogy a baba továbbra is kap anyatejet.

Mindig érdemes több helyről információkat gyűjteni, hiszen mindenki tudásában lehetnek hiányosságok, előfordulhat, hogy az adott esethez hasonlóval még nem találkozott a segítő szakember, vagy nem hallott még más megoldásokról.

Ha nem értesz egyet a kapott tanáccsal, valami nem oké, akkor ne add fel, ne magadat hibáztasd, inkább keresd tovább a megoldást, biztos vagyok benne, hogy végül találsz magyarázatot vagy alternatív lehetőségeket.  🙂

Mert a baba akkor igazán boldog, ha a szülei is elégedettek és kiegyensúlyozottak.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • Lisa J. Meltzer, PhD, CBSM, Valerie McLaughlin Crabtree, PhD, CBSMP: PediatricSleep Problems: A Clinician’s Guide to Behavioral Interventions 2015
  • Practice of Pediatric Sleep Medicine 2014.
  • Dr. Purebl György:Te jól alszol? – minden, amit az alvásról és az alvás zavarairól tudni érdemes

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredések – megelőzés és megoldás

Vajon az éjszakai jelzések egy része kivédhető lehet? Ha igen, akkor hogyan? Mit [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredések – alvásprobléma-e vagy sem?

Vajon minden éjszakai ébredés alvásproblémát jelez? Vajon az oké, ha az éhség mi [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Cicin altatás kontra békés éjszakák

Mit jelent az igény szerinti szoptatás (iszsz)? Azt, hogy a baba minden szopási [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai megéhezésekről

Az előadás arról szól, hogy vajon az éjszakai megéhezések mennyiben lehetnek ok [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredésekről

A tartalomból: Csekklista, mik a gyakori okok Milyen az összefüggés az okok és a [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Az elspórolt éjszakák- miért vannak órákat ébren a babák éjjelente, és mi a megoldás?

Kora hajnalban rendszeresen órákat töltesz virrasztva a látszólag kipihent és já [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

Exkluzív, tudományos igényességű cikkek, előadások és tréningek kizárólag előfizetőknek

  • Több, mint 30 cikk és esettanulmány

  • 20 órányi előadás

  • folyamatosan bővülő tudásanyag

  • ha nem találod a kérdéseidre a választ, segítünk

2021-02-10T16:23:39+01:00