„De hát leteszed az ágyába, mikor álmos, és alszik. Minek ide tanácsadó?” – néz rád hitetlenkedve a jólalvó gyerkőcös barátnőd, vagy a minimum negyven évvel az utolsó gyermekszülés után lévő rokonaid nagy többsége.
Mit mondj nekik? Mire jó az alvás tanácsadó? Hogyan dolgozik?
Először is, nagyon sok a tévhit, az anekdota, a félremagyarázás a babák és a kisgyermekek alvása körül. A szüleink korosztályában a poroszos nevelés, a szigorú szabályok, a csend/rend/fegyelem elvei uralkodtak. 2 hetes korban kezdett hozzátáplálás, x időre, ml-re és percre etetés, éjszakai etetések tilalma, egyedül töltött éjszakák, „nem baj, ha sír, attól erősödik a tüdeje” – hozzáállás. Sokan ezt teljesen természetesnek vették, mások titokban lázadoztak, de nem mertek az ösztöneikre hallgatni, ellentmondani az orvosi tekintélynek, a család által követett hagyományoknak. Természetes, hogy ez a korosztály csak ezt a szemléletet ismeri.
A mi korosztályunk pedig ebben nőtt fel. Azóta persze kinyílt a világ, minden információ elérhető. Sőt, túl sok is. Ha figyelmesen olvasol gyermekneveléssel kapcsolatos cikkeket, könyveket, mindenről találsz ellenvéleményt is. Anya legyen a talpán, aki el tudja dönteni, melyik lehet a helyes út, az együtt alvás vagy a kiságy; a cicin vagy a rigatva altatás; a babakocsi vagy a kendő; a korai vagy késői esti fektetés.
Az alvás tanácsadó ebben az információtengerben segít eligazodni. Mert olvashatsz te bármennyit egy témáról, attól még nem biztos, hogy a saját helyzetetekre is egyértelműen tudod a választ. Mert mi van, ha rosszul látod, nem úgy érted vagy nem veszed észre. A tisztánlátásban leginkább egy kívülálló szakember tud neked segíteni.

Hogyan dolgozik egy alvás tanácsadó?

  • Először mindig kérdez és figyel. A legapróbb, mellékesen elejtett információ is kulcsfontosságú lehet a megoldás szempontjából.
  • Ha minden adatot ismer, akkor gondolkodik. Nem vágja rá azonnal a tutiválaszt, hanem mérlegeli az egyéni helyzetet.
  • Ha vannak megoldási javaslatai, azt megbeszéli, személyre szabja, közösen a szülőkkel történik a végső megoldás kiválasztása.
  • Majd várja a visszajelzést, és újra segít, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy közösen kitalálták.

Mikor van szükség alvás tanácsadóra?

  • ha úgy ítéled meg, hogy a babád/kisgyermeked nem úgy alszik, ahogy szeretnéd (a tanácsadás kiváló lehetőség arra, hogy át lehessen beszélni, mi a reális elvárás a babával szemben az alvás tekintetében),
  • ha szeretnél időben felkészülni a baba esetleges alvásgondjaira (a kutatások alapján a gyermekeknél -életük első 18 évében – 25-40 % eséllyel tapasztalnak valamilyen alvási nehézséget),
  • ha aggódsz a gyermeked miatt, mert keveset, rosszul alszik, gyakran ébred, fáradt vagy kialvatlan.

Hol találsz alvás tanácsadót?

Elérhető néhány gyermekekre specializálódott alváslabor Magyarországon, ahol leginkább az a valódi alvászavarok kivizsgálásával és kezelésével foglalkoznak. Ide a gyermekorvosotokkal egyeztetve juthattok el, indokolt esetben.
A legtöbb esetben azonban a gyermekorvos nem talál betegséget a nemalvó gyermekeknél, ilyenkor az alvás körülményeinek, a napirendnek, a rutinoknak vagy az alvási szokásoknak a megváltoztatása a megoldás, hogy jobban aludhasson a baba. Ebben az esetben tudok segíteni neked.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • Gyermek alváslaborok
  • Mindell, J. A., Kuhn, B., Lewin, D. S., Meltzer, L. J., & Sadeh, A. Behavioral treatment of bedtime problems and night wakings in infants and young children. Sleep, 1263–1276. (2006).
  • Mason, T. B. A., II, & Pack, A. I  Pediatric parasomnias. Sleep, 30, 141–151. (2007)

Miért ébrednek fel a babák éjszakánként?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM