Nézzünk egy példát:
Amikor a szülő altatni próbálja a babát, de az altatás nem sikeres, a gyermek sír, nyugtalan, nehezen nyugszik meg, mintha már elaludna, de aztán újra ébren van, felébred arra, hogy a szülő megmozdul vagy lerakni próbálja, akkor mindkét fél egy negatív érzelmekkel telített „élményt” él át.
A szülő feszültséget, tehetetlenséget, csalódottságot, dühöt, frusztrációt, szomorúságot, bizonytalanságot, szorongást, türelmetlenséget, szégyent élhet meg a sikertelen vagy macerás altatások kapcsán.
A baba pedig szintén egy csomó negatív érzést élhet át, pl. érezheti a fáradtság, álmosság kellemetlen érzését, lehet nyugtalan, feszült, dühös, szomorú, érezheti azt, hogy a szülő erőltet valamit, nem érti az igényeit, nem hangolódik rá, szoronghat, félhet.
Ez az érzelmi terhelés eseti jelleggel, sok-sok békés, nyugodt altatás mellett semmi gondot nem jelent.
De, ha minden vagy a legtöbb altatás vagy visszaaltatás ilyen érzelmi közegben zajlik, akkor mindkét fél gyűjti sajnos ezeket a félresikerült kapcsolódásokat, interakciókat az alvás kapcsán.
Ez arra kondicionálja
a babát és a szülőket is, hogy próbálják megúszni, kerülni ezeket a szituációkat. De ugye sem az alvás nem hagyható el, sem azt nem várhatja a szülő, hogy akkor az amúgy is nehezen altatható csemete innentől majd altatás nélkül fog eleget tudni aludni.
Azaz, gyakran már a közelgő altatás gondolatára görcsbe szorul a szülő gyomra és a baba már az aludni indulás előtt is egyre feszültebb, nyugtalanabb. Hiszen mindketten tudják, hogy megint kellemetlen percek/órák, erős negatív érzések várnak rájuk.
Mindez növeli a kicsik és a szülők általános idegrendszeri feszültségi szintjét, már az alvástól, altatástól függetlenül is, amire persze még rátesz egy lapáttal az egész család kialvatlansága, ami szintén nyugtalanító, feszültségfokozó hatással bír.
Azaz, a baba egyre nyugtalanabb, egy nehezebben kerül olyan állapotba, ahol lehetséges az elalvás, egyre erőteljesebb altatási módok kerülnek bevezetésre, egyre több idő telik el az altatással, és ha sikerül végül az elalvás, akkor minden neszre felébred, nyugtalanul forgolódik, fél óránként felsír, megint nehéz visszaaltatni.
Emellett már az ébrenléti időkben is jellemző lehet a fokozódó nyugtalanság, a baba minden apró kellemetlenség miatt hosszasan sír, nehezen nyugszik meg, semmi sem jó neki – mind a kialvatlanság, mind a negatív altatási élmények okán.
A szülők azt élhetik meg, hogy nem jó szülők, hogy a gyermeküknek semmi sem jó, hogy bármit tesznek, nem tudják altatni, hogy direkt ellenáll a csemete, és nem akar aludni, hogy egyre romlik a helyzet.
És miután a babák és a kisgyermekek
a saját idegrendszerük feszültségét, a negatív érzelmeket maguk nem tudják hatékonyan kezelni, így ebben a kiegyensúlyozott, nyugodt, érzelmileg stabil szüleik állandó segítségére szorulnak. Azaz, anya-apa nyugalmát tudja átvenni a baba vagy kisgyermek.
Igen ám, de anya-apa is nyugtalan, ideges, feszült, kétségbeesett, kialvatlan és sokszor sajnos a saját érzelmei hatékony szabályozásának mikéntjét sem tudta megtanulni kiskorától kezdve a saját szüleitől – mert az ő szülei sem kaptak ebben megfelelő segítséget.
Tehát, adott egy nyugtalan, kialvatlan, negatív érzésekkel telítődött baba és egy nyugtalan, kialvatlan, negatív érzésekkel telítődött szülőpár, akik interakciói sajnos ritkán harmonikusak, akár az altatások kapcsán, akár más gondozási vagy játéktevékenységek kapcsán.
Azaz, a szülő-gyermek kapcsolat zavart szenved, a szülők nem tudnak jól ráhangolódni a gyermekükre (ehhez ugyanis egy jól szabályzott szülői idegrendszer kell), a gyermek pedig azt érzi, hogy nem értik meg őt, nem teljesítik az igényeit, nem tudja azokat jól kommunikálni, nem nyújtanak megfelelő érzelemszabályozást, támogatást a szülők (csak a jól szabályzott szülői idegrendszer tudja szabályozni a baba szabályozatlan idegrendszerét).
A baba megnyugtathatatlansága, sok sírása, altatási nehézsége pedig tovább triggereli a szülők amúgy is szabályozatlan idegrendszerét, ami persze visszahat a gyermekre.
Az ördögi kör pedig máris zárult.
Hogy hogyan lehet ebből kilépni?
A baba nem fog tudni ebben segíteni, így ezt kizárólag a szülők tudják megszakítani.
Azzal, hogy odafigyelnek és megtanulják szabályozni az idegrendszerüket.
Ez sok mindent jelenthet, pl.
azt, hogy reális elvárásokat támasztanak a gyermekük felé az alvás, a sírás, a temperamentum kapcsán. Hogy nem várnak olyat, amit lehetetlen teljesíteni, mert a gyermek képtelen rá (átaludt éjszakák, a szomszéd Pistikéhez hasonló napirend, könnyű temperamentum, mindenhez alkalmazkodás, olyan gyermek, akit előre elképzeltek, vagy amilyen a tesó volt). Ha ugyanis túlzó elvárásokat támasztanak, akkor garantáltan csalódni fognak, mint a gyermekben, mint saját magukban, hiszen nem tudják teljesíteni a saját magukkal szembeni elvárásokat sem, hogy pl. mindig sírás nélkül, 5 perc alatt 3 altatódal eléneklése mellett sikerülni fog az altatás.
Emellett, kulcskérdés annak reális átgondolása, hogy mire van, és mire nincs kontrollja a szülőnek az altatás kapcsán.
Hiszen, pl. maga az altatás szó sem a valóságot tükrözi, hiszen az elalvás egy akarattól független biológiai folyamat, amit nem lehet egy kapcsoló megnyomásával ki-be kapcsolgatni. Azaz, valójában a szülő nem altat, hanem „csak” annyit tud tenni, hogy a gyermek elalvásához szükséges feltételeket megteremti. Ha ez megvan, akkor az elalvás magától fog bekövetkezni, akkor, amikor a gyermeknek szüksége van rá.
Azaz, sokkal kisebb a szülő kontrollja, mint az sokan gondolják.
De a gyermek kontrollja is kisebb, bár gyakran hallom azt a mondatot, hogy „nem akar elaludni”. Nem nem akar, nem tud – mert vagy nincs szüksége ott és akkor alvásra, vagy nincsenek megteremtve az elalvása feltételei. Egyik sem a baba hibája és nem az akarásával függ össze a dolog.
Harmadik fontos faktor a szülők saját idegrendszeri szabályozásának, feszültségkontrolljának kérdése.
Itt ugyanis sokkal több kontroll lehetséges, mint amit sokan gondolnak. A szülői nyugalom, szabályozott idegrendszer, érzelemkontroll ugyanis tanulható. Sok-sok gyakorlással, hatékony érzelemszabályzó technikákkal, stresszkezelő módszerekkel egyre jobban megtanulja a felnőtt idegrendszer kezelni a triggereket és feszült helyzetekben is nyugodt maradni.
Az érzelemszabályozás fejlődése pedig hozza magával a mentalizációs képességek fejlődését is, hiszen aki jobban érti, mi zajlik a saját agyában, az egyre jobban fogja érteni, hogy mi zajlik a gyermeke agyában is. Ez pedig szintén kulcskérdés, hiszen csak akkor tudunk hatékonyan altatni, ha értjük a gyermekünk alvással kapcsolatos igényeit, ezeket pedig sokszor rejtett módon, apró rezdülésekkel fejezik ki a gyermekek, amit nem könnyű olvasni.
Ezek a szemléletváltások,
szülői viselkedésmódosítások pedig mind pozitívan fognak hatni a gyermekre. Azaz, jobban fogja érteni a szülő, hogy mi a gyermeke igénye, képes lesz szabályozottan tartani az idegrendszerét a legtriggerelőbb altatási helyzetekben is, reális elvárások mentén tudja altatni a gyermekét, jobban látja, hogy kinek miben van kontrollja és jobban rá tud hangolódni a gyermekére.
Ez pedig egyre kevésbé teszi majd negatív élménnyé az altatásokat és egyre békésebb elalvásokat biztosít.
Azaz, az ördögi kör pozitív spirállá változik.
Mindez persze nem egyik napról a másikra következik be, hanem általában hosszú hónapok, akár évek munkája.
És persze ez az érzelmi, önismereti, önfejlesztési munka a gyakorlati tanácsok mellett szükséges, hiszen az elalvás feltételeinek megteremtése nélkül nem lesz elalvás. Azaz, természetesen figyelni kell a napirendre, az altatás fizikai körülményeire, az altatás módjára is egyaránt.