Hogyan hagyjuk el a nappali alvásokat? – második rész

Az előző bejegyzésben szó esett arról, hogy mikor hagynak el a babák egy-egy nappali alvást, most nézzük, hogy hogyan könnyíthetjük meg ezt az időszakot.

Az első félév változásai általában könnyen kezelhetőek, egyszerűen a baba kicsit később lesz álmos, így az alvásidő fokozatosan későbbre tolódik, míg a napirendbe már nem fér bele az utolsó nappali alvás, így egyszerűen kimarad. Ez az időszak nem szokott problémát okozni, esetleg az lehet a gond, hogy a kimaradt alvás miatt az esti lefekvésig túl sok idő marad és a kicsi elfárad. Ilyenkor átmenetileg nyugodtan előrehozhatjuk az esti lefektetés idejét fél-egy órával.

Sokkal gyakrabban okoz fejtörést a szülőknek az az időszak, amikor a három alvásból kettőre, majd egyre vált a gyermek. Nem csak a kimaradt alvás miatti nagyobb  „lyukak” jelentenek kihívást, hanem a közben cseperedő gyermekünk egyre aktívabb ellenállása is. Ez egy nehéz időszak nem csak a szülők, hanem a kicsi számára is. Ugye, ismerős a probléma: ha kétszer teszem le aludni, akkor nem álmos estére,  vajon mikor fog végre elaludni, ha csak egyszer alszik, akkor meg nyűgös egész nap.

Mit lehet ilyenkor tenni? Először is lélekben készüljünk fel arra, hogy a váltás több hétig, akár egy hónapig is tarthat. Persze vannak gyermekek, akiknél ez (is) egyszerűen megy: később tesszük le aludni a babát, az utolsó alvást kihagyjuk,  néhány nap nyűgösség és kész. Szóval, ha lélekben felkészültünk, akkor nézzünk néhány hasznos tanácsot:

  • Találjuk ki, hogy hogy nézzen ki az új napirend. Vegyük figyelembe a baba és a család többi tagjának igényeit is, tervezzük be az alvás(ok), étkezések időpontját, az esti lefekvés idejét.
  • Próbáljuk meg pár naponta negyed órával később letenni aludni a babát, ha először 10 órakor szokott aludni, akkor tegyük le 10:15-kor, majd pár nap múlva 10:30-kor és így tovább. Majd, ha ez sikeres volt, próbáljuk meg elhagyni az utolsó alvást. Ilyenkor persze nyűgösebb lesz a gyermek, mert az esti lefekvésig túl sok időt kellene ébren maradnia, ezen úgy segíthetünk, ha kicsit előrébb hozzuk az esti lefekvés idejét. Ezzel a módszerrel lassan, de biztosan eljutunk az új napirendig. Persze ebben az átmeneti időszakban elég kaotikus lesz a napunk, lesznek visszaesések, ilyenkor ne essünk kétségbe, időt kell hagyni a picinek a változásokra.

Még néhány tipp:

  • Ha nem bírja ki estig a gyermek nyűgösség nélkül, akkor délután menjünk el vele sétálni, hátha alszik egyet a friss levegőn, vagy legalább pihen egy kicsit.
  • Ha még szopizik, az is segíthet, hogy kicsit pihenjen a baba.
  • Az is előfordulhat, hogy néhány napig jól megy minden, beállni látszik az új napirend, viszont jön egy nyűgösebb éjszaka, egy megfázás, vagy egy fogacska, és borul minden. Ilyenkor nem baj, ha pár napig újra a régi napirend szerint tesszük le aludni a babát. Persze utána újra kell kezdenünk az alvásidő eltolását, de ilyenkor már haladhatunk nagyobb léptekkel is, ne az órát, inkább a gyermekünket figyeljük, ha álmos, tegyük le aludni.
  • Nem baj, ha az átmeneti időszakban egyik nap egyszer, másik nap kétszer alszik a baba, az én kisfiam például úgy állt át az egyszeri alvásra, hogy három napig egyszer aludt, majd a következő nap kétszer, utána megint három napig bírta a napi egyszeri alvást. Az esti lefekvés ideje pedig aszerint változott, hogy mikor ébredt az utolsó alvásból: kétszeri alvásnál később ment aludni.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • saját tapasztalat 😊

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Miért jó, ha kitolódik a napirend?

Miért jó, ha kitolódik a napirend? A napirend váltások kapcsán teljesen term [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: A rövid nappali alvásokról

Mikor lehet probléma, és mikor életkori sajátosság, ha a baba rövidet alszik nap [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Ha káosz a napirend…

Ha össze-vissza a baba napirendje, akkor ezt az előadást érdemes megnézned. [...]

TUDÁSTÁR KURZUS: Hogyan toljuk el a gyermek napirendjét?

Üdv a kurzuson! A Hogyan toljuk el a gyermek napirendjét? - kurzus 4+1 leckéből á [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: A napirend váltások miértje és hogyanja

A napirend váltás, amikor a gyermek elhagyja az egyik nappali alvását, minden ba [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A fix napirend mítosza

Sok szülő úgy gondolja, hogyha egyszer beállt a napirend, a baba fixen, mondjuk 3 [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

Exkluzív, tudományos igényességű cikkek, előadások és tréningek kizárólag előfizetőknek

  • Több, mint 30 cikk és esettanulmány

  • 20 órányi előadás

  • folyamatosan bővülő tudásanyag

  • ha nem találod a kérdéseidre a választ, segítünk

2021-02-11T10:39:57+02:00