Amíg nem lettek gyerekeim, el sem tudtam képzelni, milyen tortúra lehet egy kisgyerek lefektetése. Az alvás körül minden életkorban lehetnek problémák, de álmomban sem gondoltam, hogy a dackorszakban lévő gyermek olykor milyen vehemensen próbálja megakadályozni azt, amire éppen a legnagyobb szüksége van: az elalvást.

Sok családban jelent olyan komoly problémát az esti fektetés, hogy a szülők sokszor már előre szorongva gondolnak a várható megpróbáltatásokra. Az elalvás előtti apokaliptikus egy óra minden szereplő számára rendkívüli megterhelő. Vannak gyerekek, akik csak szelíden állnak ellen, és mindenféle vicces trükkökkel próbálják meghosszabbítani a napot. Más gyerekek pánikszerű játszásba kezdenek, amit képtelenek abbahagyni. És az is előfordul, hogy a gyerek agresszív lesz, és fizikai erőszakkal próbálja megakadályozni, hogy ágyba kerüljön.

A múlt héten írtam a hiszti fizikai és lelki hátteréről. Akkor arról is szóltam, hogy a hiszti a gyermek számára valójában egy feszültségoldó eszköz. Mindez hatványozottan érvényes az elalvás előtti hisztire. Most nézzük meg, konkrétan mivel is állhatunk szemben!

A hiszti két fő típusa a distressz hisztéria és kis-Néró hiszti. Az előbbi kifejezetten a belső feszültség enyhítését szolgálja. Jellemző rá a kontrollálatlan düh, a vergődés, az izomfeszülés, a kipirosodás, a fulladozás, a közeledés elutasítása. Ilyenkor a kitörésben egyszerre van erő és kétségbeesés, viszont garantáltan nincs benne semmi tudatosság – fizikai okok miatt két éves korig minden hiszti ilyen.

A kis-Néró viszont már manipulatív dühöngés. Valójában ez tömény színészkedés, ahol maga a hiszti is egy szerep. A gyerek célja itt már tudatos: el akar érni valamit, amire nemet mondtak neki. Hatalmas a felháborodása, és önsajnálat miatt akár még sírhat is. A kis-Néró hiszti megállítható, de tudni kell, hogy ez is könnyen átfordulhat distressz hisztibe – különösen négy éves kor alatt.

A lefekvés előtt akármelyik hisztivel is van dolgunk, szinte elkerülhetetlen, hogy a vége distressz hiszti legyen. Hogy miért? Mert ilyenkor minden, ami aznap történt a gyerekkel, összesűrűsödik. A helyzetet pedig fokozza, hogy az agya ilyenkor már fáradt, és egyre kevéssé tudja kontrollálni a viselkedését. Mit tehetünk, hogy mindenkinek jobb legyen? Készüljünk fel és legyen stratégiánk!

  1. Ne hagyjuk ki a délutáni alvást. Bármilyen ellentmondásos is, de a pihent kisgyermek este is jobban lesz, könnyebben alszik el. Legalább egy kis csendespihenőt iktassunk be, az is javít a helyzeten.
  2. Legyen fix a menetrend. A gyerekek állandó információhiányban vannak, sokszor nem tudják, mi miért és mikor történik. Ha van egy állandó rendszer, ha számukra is kiszámíthatóak a keretek, az csökkenti a bizonytalanságukat és a bennük lévő feszültséget. Fontos, hogy ebben következetesek legyünk.
  3. Kapja meg a szülőt. A lefekvési rítushoz tartozzon hozzá, hogy szenteljünk kizárólagos, zavartalan figyelmet a gyereknek. Ha nem jut éppen több, akár már pár perc is számít, amikor érzi, hogy csak rá figyelünk.
  4. Segítsünk neki levezetni a gőzt. Ez történhet fizikailag – egy kis esti közös ugrálással, vicces tornával, párnacsatával – vagy érzelmileg – például szerepjátékkel, meseolvasással – is.
  5. Legyünk előrelátóak. A kritikus pontokat ne hagyjuk a végére. Ha például a gyermekünk nehezen viseli a fürdetést, akkor hozzuk előre annak kezdetét, amikor még nem hullafáradt. Neki is jobb érzés lesz, hogy túlvan rajta, és még van idő kicsi játékra, olvasásra.
  6. Ha kitört, hagyjuk kiáramlani. Ha kitört a hiszti, már felesleges magyarázkodni és egyezkedni, nyugodtan és hidegvérrel kell állnunk a sarat. Itt a legfontosabb, hogy végig tisztában legyünk vele, hogy a gyerekünk nem nekünk akar rosszat, hanem szenved. Szenved a fáradtságtól is, és attól is, hogy az agya folyamatosan veszélyhelyzetnek érzékeli a korlátozást.

Ilyenkor attól függően, milyen fázisban vagyunk, két dolgot tehetünk. Ha a gyermek olyan helyzetben van, hogy igényel valamilyen beavatkozást – meg kell törölni, fel kell öltöztetni – akkor a Vekerdy Tamás-féle kedvesen közömbös következetességgel végezzük el, amit azonnal kell.

A többi esetben mutassuk ki, hogy figyelünk rá – bármilyen nehéz is ez abban a pillanatban. Maradjunk a lehető legközelebb hozzá, adjunk neki lehetőséget arra, hogy odajöjjön hozzánk, amikor már képes rá. Ha már esély van arra, hogy hall minket, beszéljünk hozzá. Mondjuk el, mit látunk rajta, írjuk le együttérzően az állapotát – így megtanulja ő is megfogalmazni, mi a baja és hogyan érzi magát. Nyilvánítsuk ki, hogy a negatív érzelmekkel nincs baj, mindenki szokott így érezni, csak nem bántón, pláne nem fizikailag kell azokat kifejezni. Ha már lehiggadt és bújós, a beszélgetés során akár az is kiderülhet, mi okozott neki aznap különösen nagy megpróbáltatást.

Ha kitörés elmúlt és a gyermek megnyugodott, az a jóérzésünk is meglehet, hogy megadtuk neki a lehetőséget, hogy biztonságos, szeretetteli közegben eressze ki magából az egész nap felgyűlt feszültséget – és ez az (el)alvására is jótékony hatással lesz.

 

Ez is érdekelhet:

A hiszti: a kisgyermek stresszoldó és kommunikációs eszköze

Hasznos linkek:

Békés éjszakák, vidám nappalok könyv

Magazin:

Konzultációs lehetőségek:

Tanfolyamok, kurzusok:

Klubok, csoportok:

Facebook oldal:

Youtube csatorna

Instagram oldal