Az éjszakai szoptatások elmaradása

A babák egy része – ahogy telnek a hónapok – egyre ritkábban éhezik meg éjjelente, majd egyszer csak eljön az a pillanat, amikor már nem kér többet enni az éjszaka folyamán. Hogy mikor jön el ez a pillanat? Ez nehezen kiszámítható.

Van, amikor már a 2-3 hetes baba sem ébred fel enni éjszaka (ebben az esetben mindig érdemes megbeszélni a gyermekorvossal, hogy nem áll-e fenn olyan helyzet, hogy a picit fel kell ébreszteni éjjel és megetetni). Más babák még egy éves koron túl is enni kérnek éjjelente.

És az is gyakran előfordul, hogy a baba váltakozó álláspontot követ az éjszakai evéseket illetően. Hol nem éhezik meg, hol meg 3 óránként éhes. 😊

Az tény, hogy az éhes baba fel fog ébredni l, és etetés nélkül nagyon nehéz lesz visszaaltatni.

Az éjszakai etetések csökkentésének szükségessége két esetben szokott felmerülni.

Az egyik eset, mikor a szülők már nem bírják tovább az állandó éjszakázást, az óránkénti etetéseket, az állandó éjszakai műszakot. Ez nem gyengeség, lustaság vagy egoizmus kérdése. Egyszerűen minden szülőnél eljön az a pont egyszer, amikor szeretne tenni azért, hogy ne kelljen éjjelente 3-5-8x megetetni a csemetét. Mert az kétségtelen tény, hogy az állandó kialvatlanság súlyos egészségügyi és párkapcsolati kockázatokat rejt magában.

A másik eset, mikor a baba alvására vagy jóllétére van negatív hatással az, hogy éjjel gyakran eszik (nem tudja kialudni magát, az éjszaka elmaradó böfiztetés okán hasfájás jelentkezik, a cukros tea vagy kakaó itatása kapcsán fogszuvasodás alakul ki, stb.)

Teljesen változó, hogy mennyi evésre van szüksége egy babának éjjelente. A klinikai vizsgálatok, kutatók általi megfigyelések során az alábbi eredményeket publikálták:

– a tápszerrel táplált babák általában ritkábban éheznek meg, mint anyatejes társaik,

– az éjszakai ébredések egyik vezető oka az éhség, főleg az első 6 hónap során,

– az éjszakai megéhezések száma nem állandó, hol gyakrabban hol ritkábban kérnek enni a babák (növekedési ugrások),

– az éjszakai ébredésekre adott szülői reakció nagyban befolyásolhatja az éjszakai ébredések számát és az evés igényét.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a legtöbb baba az első hónapokban 2-3 óránként éhezik meg, aztán 6 hónapos kor környékén 1-2-re csökkenhet az éjszakai etetések száma, és a babák többsége 9-12 hónapos környékén hagyja el az utolsó éjjeli evését is.

Ennek tudatában, ha a hat hónapos baba óránként kel fel enni, vagy az egy éves kisgyermek 2 óránként enni kér, reális elképzelés lehet az etetések fokozatos csökkentése a békésebb éjszakákért cserébe. A túl gyakori, életkor szerint már nem indokolt éjszakai etetések oka ugyanis gyakran inkább az alvási szokásokban keresendő. Ha a baba cicin vagy cumisüvegen alszik el és vissza is minden ébredésnél, akkor nem az éhség az elsődleges oka a cici vagy cumisüveg igénynek, hanem az a visszaaltatáshoz szükséges.

Az éjszakai etetéseket a legritkább esetben érdemes egyik napról a másikra, drasztikusan abbahagyni. Egyrészt, a baba megszokta, hogy éjjel eszik. Így akkor sem fog egyik napról a másikra elmúlni az éhsége, ha életkora szerint már kevesebb éjszakai evés is elég lenne neki.

Másrészt, a gyakori és hosszú ideig fennálló éjszakai evések gyakran egyben az egyedüli visszaalvási lehetőségei is a babának. Ha holnaptól hirtelen nem kap cicit éjjelente, nem fog tudni máshogy visszaaludni a baba.

A tejtermelés kereslet-kínálat elvei szerint zajlik. Azaz, ha a baba gyakran szopizik, több tej termelődik. Az éjszakai etetések hirtelen abbahagyása a tejtermelés csökkenését okozhatja, vagy a mellek ritkább kiürülése kapcsán túltelítődés, mellgyulladás is kialakulhat.

Az éjszakai szoptatások csökkentése nem jelenti a kicsi elválasztását. Erre egyáltalán nincs szükség. El kell fogadni, ha az anya már nem szeretne éjjel szoptatni, de emellett biztatni kell, hogy az anyatejes táplálást továbbra is folytathatja a nappali órákban vagy az esti fektetésnél. Ha bizonytalan vagy ennek kapcsán, fordulj a gyermekorvosotokhoz, a védőnőhöz vagy képzett szoptatási tanácsadóhoz.

Hogyan tudod óvatosan, fokozatosan, a kisgyermek igényeit és érettségét figyelembe véve csökkenteni az éjszakai etetéseket?

Többféle módszerrel megteheted.

Vagy a két etetések közti időt tolod ki fokozatosan, vagy kipróbálod az álometetést. A etetés idejét is csökkentheted vagy tápszer esetén az étel mennyiségét vagy sűrűségét. Az is megoldás, ha a cukros teát szép lassan sima teára vagy vízre cseréled.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • Lisa J. Meltzer and Valerie McLaughlin, Pediatric sleep problems : a clinician’s guide to behavioral interventions. 2015

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredések – megelőzés és megoldás

Vajon az éjszakai jelzések egy része kivédhető lehet? Ha igen, akkor hogyan? Mit [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredések – alvásprobléma-e vagy sem?

Vajon minden éjszakai ébredés alvásproblémát jelez? Vajon az oké, ha az éhség mi [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Cicin altatás kontra békés éjszakák

Mit jelent az igény szerinti szoptatás (iszsz)? Azt, hogy a baba minden szopási [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai megéhezésekről

Az előadás arról szól, hogy vajon az éjszakai megéhezések mennyiben lehetnek ok [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az éjszakai ébredésekről

A tartalomból: Csekklista, mik a gyakori okok Milyen az összefüggés az okok és a [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Az elspórolt éjszakák- miért vannak órákat ébren a babák éjjelente, és mi a megoldás?

Kora hajnalban rendszeresen órákat töltesz virrasztva a látszólag kipihent és já [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

Nappal 20 perc alvás után felébred a babád?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM
2021-07-14T13:57:18+01:00