Együtt alvás helyett saját ágy – Zita története

A mai cikkben egy anyuka fog nektek mesélni arról, hogyan sikerült „rábeszélnie” a kislányát arra, hogy a közös családi ágy helyett a saját ágyában aludjon éjjelente. Mindezt egy könnycsepp nélkül. A neveket megváltoztattam, mert a kislány neve nagyon ritka és a család szeretné, ha a történetből nem ismernének rájuk.

„Sziasztok! Zita vagyok, a kislányom, Réka most 1,5 éves és 15 hónapos koráig egy ágyban aludtam vele, a párom kiszorult a vendégszobába. Lassan érkezik a kistestvér, 2 hónap múlva fogok szülni, így arra gondoltunk a férjemmel, Robival pár hónappal ezelőtt, hogy ideje Rékának külön ágyat venni és innentől ott altatni. Azt tudni kell, hogy a lányom nem az a könnyen elfogadós gyermek, van saját akarata és azt előszeretettel használja is. Könnyen az ujja köré csavar, a férjem viszont kicsit szigorúbb vele.

Így most is Robi javasolta, hogy ideje lépni, mert az öccsével 3-an már nem fogunk elférni az ágyban, őt is szeretném igény szerint szoptatni majd, de a két gyermeket semmiképp sem altatnám együtt, félek, hogy folyton felébresztenék egymást. Így a Réka 15 hónapos korában Ivetthez fordultunk, egyéni konzultációra, hogy hogyan álljunk neki ennek a feladatnak. Az első terv az volt, hogy Réka költözik a vendégszobába, amit átalakítunk gyerekszobává, Robi meg visszatér a hálóba. Veszünk egy házikóágyat és Réka egyedül fog elaludni esténként. De aztán változott a terv, mert Ivett javaslatára inkább arra jutottunk, hogy jobb lesz, ha Robi még marad a vendégszobában, Réka pedig oda költözik, de már a saját ágyába. Így nem kell egyedül aludnia, és miután éjjel nem szokott ébredni, vagy nagyon gyorsan visszaalszik, így a párom is ki fogja pihenni magát, ellenben a hálóban könnyen lehet, hogy óránként felébred majd Bence az első hónapokban.

Szóval, átbeszéltük a konzultáción, mi legyen a menete a dolognak. Először is, kellett egy ágy. Ezt együtt választottuk ki, Réka jött a boltba, kapott egy unikornist is, mert le se tette a boltban, miután meglátta. Robival együtt szerelték össze, és Réka nagyon lelkesnek látszott. Először napközben aludt csak benne, ezt addig a hálóban tette, de most minden ellenkezés nélkül elaludt ott is délután. Ugyanúgy benn voltam vele az elalváskor, aztán ki tudtam jönni, néha kellett csak visszamennem, ha hamarabb ébredt, mint 2 óra. Aztán, mikor megszokta az új helyet, ágyat, jött a következő változás: innentől a férjem altatta napközben. Szerencsére itthonról dolgozik, így ez nem volt gond. Réka néha nehezebben aludt el, hiszen eddig apa a szórakozást jelentette, de aztán egyre ügyesebb lett, végül neki is ugyanúgy elaludt, mint nekem. Hozzá szokott, hogy a férjem altatja. Az esti altatás még ekkor a hálóban volt.

Aztán a következő lépés az lett volna, hogy én altatom a vendégszobában, de közbejött egy probléma, be kellett feküdnöm 1 hétre a kórházba. Így nem volt más megoldás, Robi vette át az éjszakákat és így rögtön át is költöztette Rékát a vendégszobába. Nagyon féltem, mi lesz, mert a lányom sosem aludt mással, de nem volt nagy probléma. Az első este sírt utánam, de utána az elalvás már nem volt gond, csak a fürdetésnél törött el a mécses, mikor rájött, hogy anya aznap nem jön haza. Kényszer volt a helyzet, de megúsztuk nagy tiltakozás nélkül.

Mire hazajöhettem, Réka már megszokta az esti elalvást. Azért a biztonság kedvéért, innentől még hetekig én is benn maradtam vele, amíg elaludt, együtt meséltünk neki, és ültünk az ágya mellett, amíg elaludt. Aztán, az egyik nap kimentem közben valamiért és nem hívott vissza, jó volt neki Robi is, így megnyugodtam, hogy menni fog ez úgy is, ha otthon vagyok. 2 hónapig tartott a költöztetés, sokan mondták, hogy felesleges ennyire kíméletesen csinálni, de szerintem ez kellett Rékának ahhoz, hogy elfogadja a helyzetet. Azon még izgulok kicsit, mi lesz, ha megérkezik Bence és én beköltözöm vele a hálószobába, de bízom benne, hogy idejében léptünk és az okos, ügyes kislányom ezt az akadályt is venni fogja. Nagyon boldog vagyok, hogy nem hallgattam másokra, és próbálkoztam azzal, hogy a kiságyban egyedül aludjon Réka a saját szobájában, mert akkor biztos sokat sírt volna, így utólag teljesen feleslegesen.”

Hasonló esettanulmányokat olvashatsz az Anya, gyere! Klub exkluzív, csak a klubtagoknak elérhető cikkei között és egyéni tanácsokat is kérhetsz bármilyen babaalvással kapcsolatos témában, ha csatlakozol a klub tagjai közé.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

  • Saját tapasztalat

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR CIKK: Az egyedül alvásról

Vajon az egyedül, külön szobában alvás kinek az igénye? Mik az előnyei és a hát [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Az ikrek biztonságos altatása

A következő megállapítások a Lullaby Trust, az American Academy of Pediatrics, [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Mit kell tudni a biztonságos kendőben vagy hordozóban alvásról?

Szeretnéd, ha a babád a kendőben vagy a hurciban is biztonságosan tudna aludni? [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A korababák biztonságos alvása

Milyen speciális szabályok vonatkoznak a korababák biztonságos alvására? Megtud [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Bukás, reflux vagy reflux betegség?

A reflux szó azt jelenti, hogy a gyomor tartalma (étel és emésztőnedv) visszajut [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A biztonságos alvás feltételei

A legújabb ajánlások az alvással kapcsolatos halálesetek megelőzésére egy éves k [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

Miért ébrednek fel a babák éjszakánként?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM
2021-02-15T14:55:15+01:00