Nemrég, augusztus 1-jén volt az Anyatejes táplálás világnapja, amely kapcsán mindenképp érdemes szót ejtenünk az anyatej jelentőségéről. Tudom, hogy sok anyukát frusztrál ez a téma, mert nem mindenki tud vagy tudott szoptatni. Ennek számos oka lehet, és semmiképp sem szabad kudarcként megélni. Ha lebecsüljük magunkat, mert nem tudtuk anyatejjel táplálni a gyermekünket, azzal neki is ártunk. A tápszeres táplálás is lehet ugyanolyan szeretetteljes, mint a szoptatás, és tápszerek is egyre jobban próbálják pótolni az anyatej kincset érő összetevőit.

Természetesen az lenne az ideális, és törekedni is kell rá, hogy anyatejen nőjenek fel a kicsik, mert az anyatej tartalmazza azokat a tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, immunanyagokat, amelyekre az első hónapokban-években az egészséges fejlődésükhöz szükségük van.

Mit tartalmaz az anyatej?

Először is fontos tisztázni, hogy az anyatej három minőségben létezik.

Van az úgynevezett

  • colostrum, vagy másnéven előtej, amely már a várandósság alatt is termelődik, és a születés utáni első pár nap anyateje,
  • az átmeneti tej, amely szülés után pár nappal „jelenik meg”, és van
  • az érett anyatej, amelyre szülést követően kb. 15 napig  várni kell.

Ezért sem szabad feladni az első pár napban a szoptatást, hiszen a colostrum és az átmeneti tej mennyisége ugyan elenyészőnek tűnhet, de életfontosságú a kicsik számára.

Az anyatej fehérjéket, zsírt, szénhidrátot tartalmaz, ideális arányban. (Az anyatej pontos összetevőiről itt találsz részletes táblázatot.) Ezen kívül  vitaminok és ásványi anyagok is vannak benne, így az egészséges babának az anyatejen kívül csak K-vitaminra és D-vitaminra van szüksége az első hónapok során.

Az anyatej zsírtartalma változó, általában a szoptatás végén és az esti órákban lesz zsírdúsabb, a baba igényeihez igazodva.

Miért fontos az anyatej?

Az anyatejben található értékes tápanyagokat, immunanyagokat, nyomelemeket, vitaminokat a babák a fejlődésükhöz, a fertőzések elleni védekezésükhöz és a növekedésükhöz használják fel. Tökéletes összetételben tartalmazza az anyatej ezeket az anyagokat, a baba változó igényeihez alkalmazkodva. Erre egyetlen tápszer sem képes, hiszen az fix összetételű, és nem anyatejből, hanem általában tehéntejből készül.

Nem véletlenül hangsúlyozzák a gyermekorvosok és a védőnők az első hónapok kizárólagosan anyatejjel történő táplálásának fontosságát.

A szakmai álláspont szerint a kicsik hat hónapos koráig nincs is az anyatejen kívül szükségük egyéb táplálékra, később pedig a hozzátáplálás mellett is javasolt a szoptatás folytatása 1 éves koron túl is, egészen addig, amíg a baba és a mama is igényli.

Mikor van szükség tápszeres táplálásra?

Természetesen csak akkor, ha az édesanyának nincs elegendő teje és nem tud ellenőrzött anyatejet beszerezni az állomásokról. Ennek megítélése a gyermekorvos feladata, tehát nem helyes az a gyakorlat, hogy a szakemberek kihagyásával, a szülők maguktól megveszik a tápszert és a biztonság kedvéért, meg a jobb alvásért adják a gyermeknek. A tápszer adásának szigorú kritériuma vannak, nem mindegy, melyik baba mit kap, mennyit és milyen célból. Sok esetben teljesen felesleges a meggondolatlanul bevezetett tápszeres kiegészítés, és ez ronthatja a hosszú távú szoptatás esélyét. Az alvás pedig sokkal összetettebb kérdés annál, hogy pusztán a tápszertől reméljük annak megjavulását.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

Ez is érdekelhet:

Miért ébrednek fel a babák éjszakánként?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM