A mai blogbejegyzést Dr. Domokos Kata anyacoach írta Nektek, fogadjátok szeretettel:

Ha a gyermek nem alszik éjjel, akkor bizony az édesanya sem alszik…  Így pedig hamar beindul az az ördögi kör, ami kezdődik azzal, hogy rosszul alvó gyermekünknek „köszönhetően” nekünk sem jut annyi pihenés, ami elégséges lenne ahhoz, hogy kisujjból kirázzuk a gyerekzsivajos mindennapokat.

Azt mindenki tudja, milyen is a fáradt, nyúzott ember: türelmetlenebb, ingerlékenyebb.

S ha belegondolunk, hogy az anyukáknak több gyermek esetén (sajnos van anyuka, aki akár egy gyerkőccel is megéli ezt) évekig készenlétben kell állniuk az „éjszakai műszakhoz”, talán nem kell sokat magyarázni, miért olyan kardinális kérdés, hogy a baba alvásproblémájának megoldásán dolgozva, egyben az édesanya kellő pihenése is biztosított legyen.

Mondjuk ki: egész egyszerűen jobban bírjuk a gyűrődést, ha eleget alszunk, az alvással csökken a mindennapi stressz az életünkben, jobban érezzük magunkat a bőrünkben is!

Persze anyának lenni valóban a világ legcsodálatosabb élménye és tapasztalása, de valljuk meg őszintén, néha azt érezzük, azért a legnehezebb kihívás is egyben az életünkben.

Hány és hány édesanya panaszkodik arról, hogy az ereje végét járja, mert már az idejét nem tudja, mikor is aludt utoljára akár 5-6 órát egyhuzamban!

Márpedig tény, hogy, akkor lesz  „rendben” valaki, ha lehetősége van időről időre tud testileg-lelkileg regenerálódni, kikapcsolni a gyerekzsivajos mindennapok mókuskerekét. Ha sikerül rendszeres én-időt biztosítania magának a kikapcsolódásra, a lemerülő elemek újratöltésére. És igen, akkor, ha neki is sikerül olykor aludnia egy nagyot!

Anyukák coaching támogatásával foglalkozom, abban hiszek, hogy az édesanya a család motorja és ha anya lelkileg rendben van, akkor a család is rendben lesz!

Ehhez persze egy olyan szemlélet szükséges otthon, melyben a gyermek szülei valóban társai egymásnak: így például amikor az édesanya különösen kimerült és nyúzott, mondjuk egy fogzásos-virrasztós időszakban, akkor a társa hétvégén elviszi levegőzni, játszózni a kisgyermeke(ke)t, hogy akár napközben is le tudjon dőlni pihenni-aludni az anyuka.

Ilyenkor pedig nem ér nekiesni a főzésnek-takarításnak! Jól tudom, sokak számára nehéz elengedni a tökéletesség mítoszát. Ezért arra kellene gondolni, hogy mennyivel többet ér egy jó kedélyű kiegyensúlyozott anya, mint a patika tisztaságú lakás egy morgós anyával. Erről bátran meg lehet kérdezni a nagyobb gyerekeket, férjet is.

Sok nő egyébként önmaga támaszt ilyen elvárásokat magával szemben, a környezete nem is várja el tőle pl. sem a tökéletes rendet, sem a meleg vacsorát kisgyermek mellett.

Anyaként mégis komoly lelki csatákat vívunk, mihez is kapjunk, mi a fontos, mert 24 óra kevés, és legtöbben bizony a saját pihenésük rovására vállalják túl magukat az otthoni teendőkkel.

Azt is gyakran hallom anyaklubokon, hogy egyszerűen sajnálja valaki az időt a pihenésre, alvásra, hisz akkor elveszti azt az egy-két gyerekmentes óráját, amikor végre kicsit mással is foglalkozhat, mint a gyerekek terelgetése, ellátása. Mégis sokszor derül ki az, hogy igazából Facebook görgetéssel, Crafty videók nézegetésével megy el ez az értékes idő. Időrabló tevékenységekkel töltik sokan az estét, ilyen az is, ha valaki sorozatfüggő (közben persze megy a kanapén bealvás).

 Azt tapasztalom, hogy tudatos hozzáállással, megfelelő szervezéssel, napirend kialakításával az időgazdálkodásunk hatékonysága javulhat és megvalósítható az, hogy mindenre jusson idő egy édesanya életében is. Igen, akár a kikapcsolódásra, töltekezésre is!

Amikor az Idővarázs Tanfolyamot készítettem, akkor az a szándék vezérelt, hogy egy olyan – sokkal inkább gyakorlati, mint elméleti – munkaanyagot állítsak össze, amely segít az anyukáknak az időgazdálkodási nehézségeik felszámolásában. Ami rendszert visz az életükbe, hogy ne érezzék az örökös időzavar nyomását, vagy hogy nem jutnak a feladataik végére.

Sokan érzik azt, hogy elúsznak az idővel és egyszerűen nem tudnak azzal foglalkozni, ami igazából fontos számukra az éleben: legyen szó pl. a gyermekükkel töltött minőségi időről, a párjukkal való kapcsolatukról vagy urambocsá’ a saját én-idő megteremtéséről.

A Tanfolyamon először is kialakítjuk azokat a prioritásokat, amelyek mentén dolgozni szeretne az édesanya az időgazdálkodása javítása céljából. Foglalkozunk az időrablókkal, a halogatott dolgokkal, megnézzük, hogyan lehetne egyszerűsíteni-ésszerűsíteni a teendőket, megtanulunk tervezni (heti tervezés), kialakítjuk a család számára optimális napirendet. Nyilván a cél nem érhető el a nemet mondás megtanulása és delegálás nélkül sem. Körbejárjuk, mennyire lehet például haladni a gyermek mellett napközben. Mit lehet akár vele együtt vagy csak az alvásidejében végezni.

Ha Neked is fejtörést okoz, hogyan szervezd a napjaidat úgy, hogy mindenre és mindenkire jusson időd, aki fontos számodra – igen, beleértve a saját énidődet is – akkor szeretettel ajánlom figyelmedbe a hamarosan induló Idővarázs Tanfolyamot! KATTINTS IDE A RÉSZLETEKÉRT!

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

Miért ébrednek fel a babák éjszakánként?

Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!

LETÖLTÖM