Szabad-e együtt aludni a babával?

Szeretném megosztani a saját álláspontomat az együttalvás, külön alvás témában. Nézegetem az internetes fórumokat, Facebook csoportokat és néha nagyon szélsőséges véleményekbe botlom. Elgondolkoztam azon, hogy miért ragaszkodnak anyukák foggal-körömmel a saját álláspontjukhoz, és miért nem tudják elfogadni azt, hogy mások máshogy gondolják. Nem értettem.

Majd egyszer csak beugrott. A félelem és a bizonytalanság miatt. Mert ezt a témát számos tévhit, legenda övezi, a bölcsőhaláltól való félelem pedig csak ront ezen a helyzeten. Személy szerint nem szeretem a szélsőséges véleményeket, de meg tudom érteni azokat az anyukákat is, akik nem tudnak más alvási módot elképzelni, mint ami nekik bevált. Átérzem azoknak a szülőknek a félelmeit, akik nem merik bevallani, hogy együtt alszanak a babájukkal, mert félnek az ismerősök, családtagok negatív ítéleteitől. Mert ők sem biztosak benne, hogy jól csinálják-e, hogy ez-e a helyes út. Érzik, hogy így békésebben telnek az éjszakák, de nem biztosak abban, hogy biztonságos-e így aludni, nem rontanak-e el valamit, mi lesz majd, ha külön szobába szeretnék költöztetni a csemetét.

Nehéz ezeket az érzéseket bárkivel is megosztani, hisz mi mindannyian tökéletes szülők szeretnénk lenni, mindent pontosan és biztosan tudni, tenni a gyermekeink érdekében. A külön alvás hívei is hasonló érzéseket élhetnek át. Hányszor hallottam olyan kijelentéseket, hogy „hogy lehetsz ilyen kegyetlen, önző, hogy külön szobában altatod azt a szegény babát?”. Pedig elképzelhető, hogy az adott családban ez a mód vált be, és senki nem igényli az együttalvást. Utálom azokat az egyoldalú cikkeket is, ahol az együtt vagy a külön alvást istenítik, minden más megoldást meg természetellenesnek, túlzónak, netalántán életveszélyesnek titulálnak. Sokkal kevésbé egyformák a babák, mintsem hogy egyetlen fajta megoldás legyen az összes számára a tökéletes meg az egyetlen.

Én nem szeretnék egyik oldal pártjára sem állni. Azt hirdetem, hogy mindig az adott család tudja a legjobban eldönteni, hogy az együttalvást vagy a külön alvást választja. És ez is csak a két végpont, közte is számos átmeneti megoldás létezik: közös szoba, de külön ágy; a nagyágyhoz csatlakoztatható kiságy; együttalvás csak hajnalban vagy csak az első hónapokban, vagy csak nagyobb gyermekekkel.

A címben feltett kérdésre pedig egyértelműen igen a válasz, amennyiben betartjuk a biztonságos együttalvás szabályait.

Persze, az anyukákkal folytatott konzultációkból leszűrt tapasztalatok, szakirodalmi adatok és a saját élményeim alapján kikristályosodott egy olyan megoldás, amit a legtöbb szülőnek javasolhatok:

  • az első hónapokban, amíg sokszor megéhezik a baba éjszaka, főleg szoptatott picik esetén a közös szobát szoktam javasolni. Az anyukáknak kevésbé fárasztó, ha nem kell minden egyes etetésnél átmennie a másik szobába, és az a félelem is elmúlik így, hogy az anya nem ébred fel a baba jelzésére vagy nem tud időben reagálni.
  • 6 hónapos kor körül érdemes elgondolkozni azon, hogy szeretnénk-e külön szobába/ágyba költöztetni a csemetét. Ebben a korban átlagban már csak 1-2-szer éheznek meg a babák éjszakánként és képesek 6 órát egyben átaludni. Akkor érdemes ezt megfontolni, ha a baba érzékeny a zajokra és egyedül jobban alszik, vagy ha a szülők a baba minden mocorgására felébrednek.
  • Persze, semmi gond nincs akkor sem, ha több évre rendezkedtek be a közös szobában, ágyban, sok családnál ez is működik.

Tanácsadások alkalmával mindig a család elvárásainak figyelembe vételével szoktuk megtalálni közösen a legjobb alvásmódot.

Az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság ajánlása a biztonságos alvás kapcsán.

Ha az együtt alvást válasszátok, feltétlenül olvasd el a biztonságos együttalvásról szóló cikkemet is!

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR CIKK: Tényleg a hasa fáj?

"Hasfájós a baba..." - találkozom gyakran ezzel a magyarázattal, amit a hosszas [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az idegrendszeri éretlenség és az alvás

Ez az előadás az idegrendszeri éretlenség és alvás, vagy éppen a nemalvás kapcs [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Az emésztési zavarok és az alvás

Az előadás arról szól, hogy az emésztési zavaroknak milyen hatása lehet az alvá [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Bukás, reflux vagy reflux betegség?

A reflux szó azt jelenti, hogy a gyomor tartalma (étel és emésztőnedv) visszajut [...]

TUDÁSTÁR CIKK: Ideális fényviszonyok a gyerekszobában

Vajon mennyire legyen sötét a baba alvószobájában? Legyen éjszakai fény vagy sem [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A biztonságos alvás feltételei

A legújabb ajánlások az alvással kapcsolatos halálesetek megelőzésére egy éves k [...]

Előfizetek a tudástárra

Ez is érdekelhet:

Exkluzív, tudományos igényességű cikkek, előadások és tréningek kizárólag előfizetőknek

  • Több, mint 30 cikk és esettanulmány

  • 20 órányi előadás

  • folyamatosan bővülő tudásanyag

  • ha nem találod a kérdéseidre a választ, segítünk

2021-02-16T14:29:15+01:00