Babaalvással kapcsolatos mítoszok – Az alvásigény

Rengeteg anyukától hallom ezt a mondatot:” Az én kisfiamnak kevesebb alvás is elég..” Vagy ezt: „a védőnő szerint vannak kisebb alvásigényű gyermekek.”

Addig rendben is lenne a dolog, ha ezt csak 1-2 anyuka említené, de a hozzám forduló szülők 90%-a válaszol hasonlóan arra a kérdésre, hogy mennyit alszik naponta a baba.

Mennyire lehet véletlen, hogy szinte az összes alvási nehézségekkel küzdő baba a szülei szerint azért alszik keveset, mert kicsi az alvásigénye?
Szerintem semennyire. Ezek a gyermekek nem azért alszanak kevesebbet, mert nem lenne többre igényük. Azért alszanak kevesebbet, mert nehezen megy nekik az elalvás, gyakrabban ébrednek fel éjjel, hajnalban kelnek vagy későn fekszenek, és rövideket alszanak napközben. Azaz sem az elegendő alvásidő, sem a kellően hosszú, pihentető alvásszakaszok nem biztosítottak számukra. Persze honnan is tudhatnák a szülők, hogy a hónapok, esetleg évek óta a fenti problémákkal küzdő babáknak mennyi is a valós alvásigényük? Hiszen általában sosem aludtak „jól”.
Eķkor szoktak előkerülni a rettegett alvásigény ajánlásokHa kiteszek egy ilyen ajánlást a Facebook oldalamra, garantált a sok-sok megosztás mellett az is, hogy kapok néhány jótanácsot azzal kapcsolatban, hogy ne ijesztgessem az anyukákat holmi tudományos adatokkal, hiszen minden baba más, és csak stresszelem azokat a szülőket, akiknek nem alszik annyit a babájuk.
Ilyenkor mindig az a történet jut eszembe, mikor az egyik hozzátartozó megkérdezte, hogy miért rémítem meg azzal Mariska nénit, hogy már megint 180/100 Hgmm a vérnyomása, hiszen nyilvánvaló, hogy nincsen semmi baja. Látszólag. Még.
Hiszen nem véletlenül kerültek megállapításra azok a vérnyomás értékek, amik még egészségesnek tekinthetők. Több 10000 ember vizsgálatából, évtizedekig tartó megfigyeléséből születtek meg azok a határértékek, amik a normál vérnyomás értékeket meghatározzák. És nem is egy abszolút számot, hanem egy tól-ig értéket adtak meg a szakemberek. Hiszen nem mindenki egyforma. És persze vannak kivételek. Kicsit módosul a normális vérnyomás tartomány, ha a fent említett Mariska néni vesebeteg vagy agyvérzése volt. Vagy ha ingadozik a vérnyomása. De ez már a finomhangolás, azon a tényen nem változtat, hogy a 180/100-as érték túl magas.
Az alvásigényre is hasonlóan kell tekintenünk, mint a normális vérnyomás értékekre.
A kutatók, tudósok több ezer baba megfigyeléséből, orvosi esetek tanulmányozásából, tudományos statisztikai módszerekkel állapították meg azt az intervallumot, amennyi alvásra az adott életkorú babának szüksége van. És ezekben a vizsgálatokban nem csúcsalvó, tökéletes, kiválogatott babák vettek részt, hanem hétköznapi picik. Akik közül voltak többet alvók meg éjjel gyakran ébredők, anyatejesek és tápszeresek, cumizók és nemcumizók. És miután a babák sem egyformák, nem egy fix szám az alvásigény, hanem egy tól-ig érték. Viszont ebbe az értékbe a babák nagy többsége beletartozik. Néhány %-a csak a gyerkőcöknek, aki ennél többet vagy kevesebbet igényel.
Azaz, ha az alvásigény pl. 11-14 óra, akkor a babák kilencvenvalahány %-ának ténylegesen is ennyit kell(ene) aludnia. Azaz 11,2 vagy 13,6 vagy 12,9 órát. A maradék pár %-nak rendben van a 10,5 vagy a 14,7 óra alvás is. De tuti, hogy a 9 óra huzamosabb ideig nem elég. Főleg nem minden második hozzám forduló család babájának.
És a történet még ennél is bonyolultabb. A picik ugyanis nem alszanak minden nap ugyanannyit. Hol 12,6 az alvással töltött órák száma, hol 11,3. Ez teljesen rendben van, hiszen hol fárasztóbb a nap, hol kevésbé, borongós időben többet alszunk, stb. Ezért szoktam javasolni, hogy vezess alvásnaplót. Egy-két hét alatt ezek az eltérések kiegyenlítődnek és kiderül, hogy átlagosan mennyit alszik a baba a nap folyamán.
Összefoglalva: Ne dőlj be annak a népszerű, de téves magyarázatnak, hogy sok baba azért alszik keveset, mert kisebb az alvásigénye, mint amit a könyvek ajánlanak. Vezess pár hétig alvásnaplót és ha úgy találod, hogy a babád lényegesen kevesebbet alszik az ajánlottnál, keresd meg az okát a problémának!

 

Szerző:

Dr. Dénes Ivett

bababarát alvás tanácsadó, baba-mama kapcsolati szakember

A témához kapcsolódó exkluzív tudásanyagok a Tudástárban előfizetőinknek:

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Miért jó, ha kitolódik a napirend?

Miért jó, ha kitolódik a napirend? A napirend váltások kapcsán teljesen term [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: A rövid nappali alvásokról

Mikor lehet probléma, és mikor életkori sajátosság, ha a baba rövidet alszik nap [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: Ha káosz a napirend…

Ha össze-vissza a baba napirendje, akkor ezt az előadást érdemes megnézned. [...]

TUDÁSTÁR KURZUS: Hogyan toljuk el a gyermek napirendjét?

Üdv a kurzuson! A Hogyan toljuk el a gyermek napirendjét? - kurzus 4+1 leckéből á [...]

TUDÁSTÁR ELŐADÁS: A napirend váltások miértje és hogyanja

A napirend váltás, amikor a gyermek elhagyja az egyik nappali alvását, minden ba [...]

TUDÁSTÁR CIKK: A fix napirend mítosza

Sok szülő úgy gondolja, hogyha egyszer beállt a napirend, a baba fixen, mondjuk 3 [...]

Előfizetek a tudástárra

Exkluzív, tudományos igényességű cikkek, előadások és tréningek kizárólag előfizetőknek

  • Több, mint 30 cikk és esettanulmány

  • 20 órányi előadás

  • folyamatosan bővülő tudásanyag

  • ha nem találod a kérdéseidre a választ, segítünk

2021-02-11T10:51:25+01:00